Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története III. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

A VÁROSI POLGÁROSODÁS ÉVTIZEDEI 1800-1848

lított élelmet a kijelölt raktárakba. A kenyér és egyéb élelmicikkek átvételével és kiosztásával a város ideiglenesen Ferenczy János tanácsost, Linzer Vilmos főügyészt, Kállinger József kórházi gondnokot, Tschida János szószólót és Ybl Miklós polgárt bízta meg; egyúttal meghatalmazást is adott nekik, hogy a pékeknél a város terhére kenyeret süttessenek, ha a begyűlendő jótékony adomány nem bírná födözni a napi szükségletet. Sajátságos, hogy Székesfehérvár lakóinak turbulens tömege a tűzveszedelmet is saját önző céljaira akarta felhasználni. Akkoriban a zsidók üldözése napirenden volt mindenütt, és a lázongó tömeg vak gyűlölete papírlapokat szórt el a tűz kialvása után, megfenyegetvén a várost, hogy Fehérvárból Feketevárt fog csinálni, ha a zsidókat ki nem kergetik falaink közül. A városi hatóság a védekezés céljából már október 14-én száz darab aranyat ígért annak, aki az anonim írások szerzőit feljelenti, majd a nádorhoz is felírt a statárium kihirdetése végett. József nádor eleget tett a kívánságnak, és egy évre engedélyezte, majd azután még egy évre meghosszabbította a rögtönítélő bíróság jogkörét, és a közgyűlés Miskey Ferenc polgármester elnöklése mellett Hadder Pált, Ferenczy Jánost, Orsonits Györgyöt és König Józsefet küldötte ki bíróknak, akadályoztatásuk esetén pedig Baur Györgyöt, Nicky Jánost, Kapi Józsefet, Linzer Vilmost és Zuber Imrét bízta, meg a helyettesítéssel. Az erélyes és szigorú fellépés úgy látszik, hatott, legalább is nincs nyoma annak, hogy valakit gyújtogatásért felakasztottak volna. A város a nagy csapás alatt 100 000 forintos kölcsönt óhajtott az államtól fölvenni, és Eischl János folyamodványát küldötte el József nádorhoz. A kérvény magyar fordításban így szól: „Fenséges császári és királyi herceg, ausztriai született főherceg, Nádor Úr! Legkegyelmesebb Urunk! Bizonyára kegyesen értesülni méltóztatott császári és királyi Fenséged országgyűlési követünknek, Say István tanácsosnak szóbeli előadása által azon nagy szerencsétlenségről, amely O Felségének különösen hű városát, Székesfehérvárt sújtotta. Folyó hó 5-én ugyanis délután két órakor pusztító tűzvész ütvén ki, az erős északi szél mellett másfél óra alatt 324 ház, a bennük elhelyezett bútor és majdnem az összes téli élelem, a gabona, széna, szalma elhamvadt; segélyt nyújtani nem lehetett, ámbár a székesfehérvári lakosok, különösen pedig a mesteremberek, a tűzvész alkalmával dicsérendő buzgalommal segédkeztek, és a városban állomásozó Homburg gyalogezred zászlóalja is igazán hősies elszántsággal fáradozott (két egyén súlyosan összeégve még most is a polgári kórházban fekszik); azonban a szél dühöngése 10-15 ház átugrása után a 10-ik és 20-ik házra vitte az üszköt, és 5-6 perc leforgása alatt 50-50 ház égett egyszerre. A kétség-