Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

I. Küzdelem Székesfehérvár város régi jogaiért 1688-1703

hogy székesegyházamat, amelyet Szent István emelt, és amelynek már csak nyomai látszanak, újra építem. ''

5 A birtokviszonyok a török uralom után igen ziláltak voltak, és bizony sem a város, sem az egyes birtokosok nem tudhatták, vajon egy szép napon nem támadja-e meg valaki pörrel azt a birtokot, amelyet sajátjuknak gondoltak. Jellemző erre az a levél, amelyben Nesselrode pécsi püspök és székesfehérvári prépost 1713. december 9-én tiltakozik a vármegye előtt, hogy Székesfehérvár régi idő óta magáénak tartja a Sóstót, ámbár az a prépostságé volt eredetileg. A levél megérdemli, hogy magyarra fordítsuk a vármegye jegyzőkönyvéből, így szól a tiltakozás: „Minthogy Székesfehérvár szabad királyi város, nem tudni, micsoda okok által ösztönözve, a Fejér-vármegyében lévő Sóstó halastavat, amely jogosan és ősidőktől fogva a székesfehérvári prépostság birtoka volt, az egyháztól és a prépostságtól önhatalmúlag elidegeníteni, eltulaj-donítani és magáénak vallani akarja, két utcával együtt, amelyek közül egy a városon belül, egy pedig kívül fekszik; továbbá a prépostság nagy kárára még egy, ennek birtokán fekvő házat is joghatósága alá kíván kebelezni, - nehogy a hallgatás az elidegenítéssel, eltulajdonítással és a birtokbavétellel megegyezőnek lássék, a tekintetes vármegye előtt tiltakozásomat és ellenmondásomat bejelentem, nyíltan kérve a vármegye hivatalos pecsétjével megerősített bizonyítvány kiadását jogaim megvédésére, hogy a várost a birtokbavételben és a jövedelem használásában meggátolhasam." A tiltakozás egyébként mit sem használt, a Sóstó a városé maradt. Nemcsak Székesfehérvárt, de az egész országot még egy erőszakosság sújtotta a neoaquistica commission kívül, és ez a ius armorum volt. A sok török háború tényleg óriási összegbe került, és az udvari pénztár 1683-tól egész 1700-ig 140 millió, mai számítás szerint legalábbis 91 milliárd forintott fizetett ki. A bécsi intéző körök Kollonics vezetésével úgy okoskodtak, hogy Magyarország felszabadulásáért elsősorban a magyarok lehetnek hálásak; méltó tehát, hogy a felmerült sok költséget ők megtérítsék. Nagyon jellemző, amit erről a dologról épp a mi vármegyénkre és városunkra vonatkozólag a magyar nemzet millenáris törté-netében olvashatunk: „Minthogy a szertelen terhet a megfogyott, elszegényedett jobbágy nem bírta fizetni, ráküldték a katonai executiot, mely kiűzte házából, s elvitte mindenét. Ha az áldozat sírni, könyörögni mert, félholtra, nyomorékká verték. 1688-89 telén Székesfehérvár és Komárom közt egy hideg téli éjszakán öt falu népe, mely még csak három hónap óta telepedett meg, az utolsó emberig az erdőkbe bujdosott az executio elől, s