Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története II. - Közlemények Székesfehérvár történetéből. (Székesfehérvár, 1998)

X. A 18. századi épületek, templomok és a város művészeti emlékei

Érdekes az okirat, amelyben a város kötelezettséget vállalt, hogy a kápolnát örök időn keresztül fenntartani és gondozni fogja. Az okirat hiteles másolata a belvárosi plébánia irattárában van, magyar fordítása így szól: „Mi szabad királyi Székesfehérvár bírája, tanácsa, esküdt polgárai és összes közönsége emlékezetül adjuk, jelen levelünk erejével hirdetvén mindazoknak, akiket illet, hogy szőlőhegyünkön Szent Donatus tiszteletére emelt kápolna ügyében benyújtott alázatos kérésünk folytán érsek úr főmagasságától, vagyis galanthai gróf Esterházy Imre hercegprímás úrtól kegyes jóváhagyást kaptunk, de oly föltétel és kikötés mellett, hogy a mondott kápolnának fönntartása, jó karban való gondozása és egyéb szükségletek födözése céljából szabad királyi városunk biztosítékot adjon és tegyen le alapítványt. Ez okból előzőleg kölcsönösen tanácskozván, elhatároztuk, hogy miként az említett kápolnát jelenleg a város közpénztára emelte és építtette, úgy a jövő időkben is mindenkor kötelezve leszünk jelen levél alapján gondozni és fönntartani azt. Ezen dolog hiteléül és örök bizonyságául jónak láttuk és elhatároztuk jelen levelünket a város nagyobb pecsétjével kiadni. Kelt az Úr 1734. évében, pünkösd negyedik vasárnapja utáni pénteken tartott tanácsülésünkből." Székesfehérvár hű maradt az ősök fogadalmához. Saját erejéből és jámbor adakozásból gyűjtötte össze az összeget, amelynek kamatjait a fogadó levélben kitűzött célokra fordítja. 1778-ban Székesfehérvár két plébániára oszlott, mégpedig, miként Sellyei Nagy Ignác, első püspök latin nyelvű levelében olvashatjuk, azért, mert „a vár kapuját éjjelre rendszerint bezárják, a várkapu kulcsait pedig a várparancsnokhoz viszik, és így szükség esetén sok utánjárás és időmulasztással lehet a lelkészhez jutni, de meg a tavaszi, őszi és téli időben a külváros öregjei és gyermekei nem mehetnek a városban levő templomba." Ezen megosztás folytán a szőlőhegyet a felsővárosi plébánia területéhez csatolták, és ezen idő óta a Donatus kápolnát a felsővárosi plébánia kezeli. A szőlők patrónusának, Donátusnak emlékét tévesen tartja a közfelfogás augusztus 7-én. Igaz, hogy akkor is Donatus van, de nem ez a püspök a szőlők védőszentje, hanem az a katona, akinek ünnepe június 30ra esik. A bevett szokás azonban a két Donátust egyesíti, és az augusztus 7-én ünnepelt püspök nevéhez fűzi azokat a jelenségeket, melyek a katona Donatus életéből adják a magyarázatot a szőlők patrónusának és így a szőlőhegyi búcsú megünnepléséhez. Az a Donatus, akiről szó van, katona volt. 174-ben mint keresztény, a kormoránok ellen vezette légióját, miközben a sereg étlen-szomjan már közel volt a pusztuláshoz. A 6000 főből álló légió ekkor Donatus ta-