Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története I. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1998)

13. Hollós Máyás 1458-1490

anyát, Székesfehérvár mellett, mégpedig a következő módon. Először is három sátor volt a szabad ég alatt, egy mérföldnyire a várostól. Ezek közül az egyiket bíborselyemmel vonták be, a másik kettőt pedig egyéb drágaságok ékesítették. Előttük fából és rozséból tűz égett, ahol Mátyás király a boszniai királlyal leszállott lováról, és a boszniai királyt, úgyszintén a pfalzi és szász választófejedelemnek, nemkülönben Ottó bajor hercegnek követét a jobb oldalra állította, a fejedelem fia tartván a kardot, a bal oldalon a velenceiek követeit, a magyar érsekeket és püspököket helyezte el. A sátrak előtt az egész térség hosszában 12 kék posztó volt kiterítve, ahol a fejedelmek álltak két oldalon, a király pedig középen foglalta el helyét. Ekkor Limbach hercege, akit a királyné előreküldött, gyönyörű kötésű koszorút adott a királynak, és ezen a koszorún gyűrű volt, amelyben nagy értékű gyémánt szórta fényességét. Nem sokkal később a királyné aranyos és pazar ragyogású kocsin megérkezett. A posztókkal beterített helynél leszállott, és a posztókon haladva, midőn már majdnem középig ért, eléje jött a király. A királyné gyengén térdre hajolt, azonban a király fölemelte és szeretettel fogadta őt. Üdvözlés után a sátorba kíséré, miközben Bosznia királya, úgyszintén a többi követek és urak előttük és mögöttük haladtak, amint a király beosztotta őket, azonban a velenceiek néha megzavarták a sort. A sátorba lépő királynéhoz Gábriel püspök a király nevében olasz beszéddel szólt és üdvözölte szerencsés megérkezését, különösen hangsúlyozván a király sajnálkozását, hogy a hosszú és fárasztó úton annyit kellett szenvednie. A királyné rövid és okosan átgondolt szavakkal legott válaszolt, és háláját fejezte ki a király iránt. A választófejedelem követe ezután a maga, továbbá a szász választófejedelem és Ottó bajor herceg követeinek nevében kimentette az uralkodók távolmaradását, hogy el nem jöhettek, majd a királynak és a királynénak szerencsét kívánva házasságukhoz, kifejtette, hogy mennyire örülnek az uralkodók a frigy miatt, amely kétségkívül Isten dicsőségére és a kereszténység hasznára fog válni. A királyné a kíséret egyik tagja, mint szónok által köszönetet mondatott és kijelentette, hogy ámbár óhajtotta volna a német fejedelmeket itt látni, mégis a követek megfelelők. Ekkor a király megfúvatta a harsonákat, és a királyné hófehér, a király pedig sötét lóra ült. Mindkét ló királyi módra volt felékesítve, mégpedig arany zablyával és szerszámmal, bársony frígiai takaróval, amelyen igen sok beszőtt drágakő ragyogott. A posztókat, melyek a földre valának terítve, később az olaszok és mások teljesen szétszaggatták, mégpedig elég nagy tolakodás közben, mert a nép is nagyon kapkodott érette. A király és a királyné gyönyörű és fényes kísérettel megindult a város felé, miközben Kristóf, bajor herceg és vele Vilmos, müncheni lovag a városból kiindulva, a királyné előtt lovagjátékkal rohantak egymásra, mégpedig oly erősen, hogy mindkettő leesett a lóról." Mielőtt továbbmennék a latin nyelvű követjelentés fordításában, konstatálni kívánom, hogy ez a fényes találkozás a Palotai úton, Csór határában történt. Ezt a nagyfontosságú jelenetet, Vándza Mihály jónevű magyar festő 1828-ban le-