Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története I. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1998)

20. Székesfehérvár bevétele és bukása 1601-1602

volt erősebb, hol 19 ágyút állítottak föl, míg a Budai kaput kevesebb erővel támadták. Az ágyúgolyók szakadatlanul romboló ereje csakhamar létrehozta a Palotai kapunál a megfelelő nagyságú rést, és Mercoeur most arra fordítá minden törekvését, hogy a várárkok rőzsével, náddal és törmelékkel kitömessenek. Szeptember 20-án reggel, 9 órakor azután ostromra, döntő támadásra vezette seregét. A Palotai kapu felől Starhemberg ezredes támadott, rövid idő alatt be is nyomult a városba. A Budai kapun Althan ezredes volt a parancsnok, de nem várt ellenállásra talált a török részéről, akik nemcsak ágyúkkal, hanem forró vízzel és égő kénnel telt fazekakkal is védték magukat. Háromszor vezette Althan rohamra katonáit, mire a török meghátrált. A benyomuló keresztény csapatok Starhemberg seregével egyesülvén, kemény utcai harc után a keresztények zászlaját kitűzték a várfalakra. Az ostrom alkalmával mintegy 200 török a királyi palotába zárkózott, ágyút szegezett a várkapu felé. Midőn az ostromlók a várba nyomultak, az ágyú elsütése 60 török és 10 keresztény életét kívánta áldozatul. A királyi palota többi törökjét egy szálig agyonverte a felbőszült német zsoldos sereg. A város bevétele, amely délután két óra körül volt, 1601. szeptember 20-án, a város teljes pusztulását vonta maga után. Hatalmuk megdőlését látván a törökök, végső elkeseredéssel levegőbe röpítették Szent Istvánnak mohamedán célokra átalakított bazilikáját. A szél által élesztett tűz mindent elpusztított. Jött azután a felszabadító sereg vandalizmusa, mely a várost mindenéből kifosztá, a tűz és a zsákmányolás teljesen tönkre tette Székesfehérvárt. A török füstölgő romokat hagyott, de a felszabadító német sereg még ezeket is szétdúlta, mindent elvitt, amihez hozzáfért. Székesfehérvár felszabadulásának érdekes eseményéről József há-Kohen zsidó történetíró könyve is megemlékezik. O maga ugyan 1575 után Costelletóban meghalt, de ismeretlen szerző egész 1605-ig folytatta a krónikát. A reánk vonatkozó följegyzés következő: „Székesfehérvár bevétele után 1601-ben a zsidók közül is sokakat agyonvertek, a többit pedig, számszerint huszonkettőt elfogtak és kifosztottak: váltságdíjat szabtak reájuk és egész Bécsig rabokként hurcolták őket. Ezek ebben az évben Német, Olasz s Törökország minden tartományába küldöztek leveleket, hogy a váltságdíjat adják meg számukra. így szabadultak föl," A pusztító tűzről ezt írja Istvánffy: „Mialatt a magyarok a városba bevonultak, a puskapor, melyet a török a templom előcsarnokában és a szomszéd házak kapui alá rakott, hirtelen meggyulladt, nagy robajjal szétrombolta a házakat, a felcsapó lángok egy pillanat alatt megemésztették a világhírű templomot, mely az első királyok temetkezési helye volt, továbbá az egész várat is." Sokkal részletesebb a leírás, amelyet Ortelius német munkájában olvashatunk. Ez az Ortelius tulajdonképpen Ortel Jeromos volt, aki 1543-ban Augsburgban született és később a bécsi udvarnál szolgált. Evangélikus vallása miatt