Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története I. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1998)
20. Székesfehérvár bevétele és bukása 1601-1602
azonban kiűzték őt, és ekkor Nürnbergben írta meg „Ungarische Chronologie" című munkáját, amely csak halála után ötven évvel jelent meg Ortelius redivivus néven. Ez a munka a 294-ik lapon emlékezik meg az általunk említett dolgokról. „A török a házakban mindenféle elrakott puskaport és más robbantó anyagot meggyújtván; a templom, a palota, a bástyafalhoz közel fekvő három torony, sok szép épület és lakóház a levegőbe repült, ami keserves látványt szolgáltatott. Ez alkalommal a mieink közül 200-nál több, valamint sok török is megsérült és keserves halált szenvedett. Ebben a zavarban és szánakozásra méltó állapotban a vallonok a gazdagabb lakosok házaiba nyomultak, oda mást nem eresztettek. A legértékesebb zsákmány az övék lett. A német katonák is sok ruhához és más szép tárgyakhoz jutottak, a vallonok mégis mindezt elvették tőlük, sőt a nagytemplomban levő királyi sírokat is feldúlták, onnan sok kincset elraboltak." A török hatalom nem akart és nem is tudott Székesfehérvár felszabadulásában megnyugodni. Az elfoglalt város parancsnokává Mercoeur Starhamberg Gottfrid ezeredest tette, aki 500 főnyi katonával volt hivatva a várost biztosítani, a főhadsereg pedig a Sárréten ütött tábort. Csakhamar megérkezett azonban Haszán, az új nagyvezír, hogy Székesfehérvár fölszabadítását megbosszulja. A török nagyon búsongott Székesfehérvár elvesztésén, amelyet jövő bukásának előjeléül tekintett. Szomorúan mondotta, hogy Székesfehérvár elestével Buda oly helyzetbe jutott, mintha jobb karját vágták volna le. 80 ezer török kívánta Székesfehérvárért a bosszút, azonban a felszabadító katonaság, amely időközben Mátyás királyi herceg csapatával is megerősödött, Csókakő mellett megvívta a több napig tartó és október 17-én fényes győzelemmel végződött csókái, másként sárréti csatát. Ennek részletes leírása távolabb esik Székesfehérvár történetéből, épp azért mellőzöm, csupán annyit említek, hogy főleg Nádasdy Ferenc, Forgách Zsigmond és Thurzó György tüntették ki magukat, de ott volt Brindisi Lőrinc, kapucinus barát is, ez a második Kapisztrán János, a diadal azonban Mátyás királyi herceg nevéhez fűződik. Az egykorú, Lindenberger János, bécsi ügyvéd, versben énekelte meg a csókái csatát. „Jogos érdemmel viseled, herceg, a kiérdemelt koronát, növekedjék a méltó dicsőség örök neveddel." Mátyás herceg érdemeit, melyek a felszabadított Székesfehérvár biztosítása miatt joggal megilletik őt, az ország rendéi is elimerték. A pozsonyi országgyűlésen 1602. február 22-én hozott törvények 25-ik pontja intézkedik erről. A rendek ezt iktatták a törvénykönyvbe: „Mátyás főhercegnek, mivel már sok alkalommal saját életét is csatában és ütközetben nem habozott kockáztatni, mint ezt legutóbb a székesfehérvári csaták igazolták, a rendek, amennyire tőlük telik, hálás köszönetet mondanak." Egyúttal úgy rendelkeznek, hogy az érdemet országos ajándékkal méltányolják: minden ház után húsz dénárt vetettek ki adóban. A székesfehérvári és a csókakői csaták másik hőséről, Brindisi Lőrinc, kapucinus barátról vajmi keveset tud a történelem. Gömöry Oszkár az eseményeket a
