Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története I. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1998)
10. Nagy Lajos 1342-1382
Nagy Lajos uralkodása alatt egyébiránt hanyatlóban volt Székesfehérvár régi dicsősége, amelynek helyét Visegrád és Buda foglalták el. Talán ebben kereshetjük annak okát is , hogy Nagy Lajos idejéből oly kevés esemény játszódott le falaink között. Azt azonban külön megemlítem, mert fényességet árasztott reánk, hogy V. Orbán pápa ekkor ruházta föl a székesfehérvári templom mindenkori prépostját a püspöksüveg, a gyűrű és a pásztorbot viselhetésének jogával. Az orvostörténelmi adatok, amelyek Nagy Lajos betegségére és halálára vonatkoznak, következők: Az 1349-ben dühöngött pestisjárványban, amely Margit királyné életét is kioltotta, szintén megbetegedett, de szerencsésen meggyógyult. Három ízben baleset is érte őt, mégpedig Canossánál, hol a várfalakról ledobált kövek árokba taszították, de úgy látszik, csak felületes zúzódásokat szenvedett, mert segély nélkül kelt fel és folytatta az ostromot. Sokkal súlyosabb jellegű sérülést szenvedett Aversánál 1350. július 26-án, amikor is a vár falairól nyilat lőttek bal combjába. Az akkori orvosi ismeretek kezdetleges volta miatt benthagyták a nyíl végét a sebben, mely lobosodásba ment át és óriási fájdalmakat okozott. A történelem följegyezte, hogy csak másnap távolították el a nyíl hegyét, mégpedig nem is orvosok, hanem Laczkfi István és Wolfart Ulrik, akik tizenkét rántással húzták ki a sértő eszközt, János barát pedig a fájdalmas műtét alatt a király fejét tartotta. Megsérült végül, mégpedig súlyosan, 1353. november 20-án a zólyomi vadászaton, ahol egy medve mindkét alsó végtagon huszonhárom sebet ejtett rajta. A haláltól csakis a gyorsan odasiető Besenyő János allovászmester mentette meg. Nagy Lajos különben sokat betegeskedett. így súlyos baját hirdeti azon oklevél, amely szerint Nagy Lajos anyja, Erzsébet királyné 1376. augusztus 25-én alapítványt tett a bochniai Szent Mihály templomban Nagy Lajos szerencsés felgyógyulásának emlékére. Halálának okát az eddigi források aggkorból származtatták, legújabban azonban Pór Antal, az egykorú De la Garata Péternek, a reggiói bencés apátnak följegyzését közölte, hogy Nagy Lajos halálát hosszantartó bélpoklosság, lepra előzte meg. Csakhogy a régi írók lepra alatt mindenféle idült bőrbántalmat értettek, és így megfelelő bővebb adatok nélkül bizony bajos lenne megmondani, hogy de la Garata Péter lepra meghatározása tényleg bélpoklosságot jelent, mert jelenthet sok más betegséget is. Pór Antal történeti tényeket sorol föl Nagy Lajos életéből és ezekkel, mint a bélpoklosság tüneteiből magyarázható jelenségekkel akarja bizonyítani, hogy Nagy Lajos tényleg bélpoklosságban szenvedett. Igaza van azonban Gyürky Tibornak, aki Pór Antal közlését bírálta, hogy ezekkel a tényekkel illusztrált szerelmi bágyadtság, lehangoltság, erélytelenség, határozatlanság, kapkodás és rendszertelenség kivétel nélkül minden krónikus bajnál előfordult és irányítja a cselekvést, így tehát kizárólag a bélpoklosság bizonyítására fel nem használható, mert maga a fogalom is többféle betegségnek gyűjtőneve.
