Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története I. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1998)
21. Újra törökvilág 1602-1688
hérvár végleges fölszabadulása után telepedtek meg falaink között. Természetes dolog, hogy az egy évi megszakítással 145 esztendőig tartó török uralom ezen zagyva népe a város keresztény és mohamedán lakosságával összeházasodott és többszöri fajkeverésből olyan lakosság alakult ki, amelyről Evlia Cselebi így nyilatkozik: „A város népe bosnyák, de magyarul és németül szépen és jól tudnak, törökül azonban alig, csak úgy immel-ámmal beszélnek." Jellemző azután a népviselet, amelyről a török író ezt mondja: „az asszonyok feredset viselnek, s széles alacsony fezt tesznek fejükre; csársiban, bazárban soha sem lehet asszonyt látni. A férfi lakosság rövid posztó dolmányt visel, kapcsos nadrágjuk és színes posztó kalapjuk van, az öregek fehér turbánt hordanak." A másik külváros helyét is egész pontossággal megállapítja Evlia Cselebi „ott feküdt a Budai kapu táján, a szőlőhegy felé tekintő síkságon," amelyen nagyon sokszor vonulhatott ki a török előkelőség, hiszen a leírás szerint a mai Öreghegy a moszlimoknak is kedves nyaralóhelye volt. Ezt olvashatjuk a leírásban: „A Budai kapun kívül északra a keresztények idejében kétezer házból álló nagy külváros volt. Mostanában néhányszor ostromot állott ki, s mivel a hitetlenek egyszer-kétszer a várat e külváros felől foglalták el, azért elpusztult. Jelenleg, mintegy 100 háza és egy kolostora maradt meg. A körülötte volt palánknak nyoma sincs, bazárja is elpusztult." Látjuk ebből az érdekes leírásból, hogy Evlia Cselebi utazásakor, tehát 63 évvel Székesfehérvár rövid felszabadulása után, még mindig fenn volt annak emléke, hogy a Budai kapu körül indult meg az ostrom, sőt itt támadott később is a katonaság, miként tudjuk, siker nélkül. A szőlőhegyről részletesen szól Evlia Cselebi. Elmondja azt, hogy két erősséget emelt ott a török, védeni akarván az igazhitűek nyugalmát. Az egyik erősség helyét, bár rég elpusztult, pontosan megállapíthatjuk. A Rákóczi kor ismertetésénél többször lesz majd szó Szekeres Istvánról, a vitéz kuruc ezredesről. Itt csak annyit említenék, hogy 1706. október 27-én és 1708 augusztus 8-án kötötte meg az egyezséget, mely a város lakosait a szüretelésre feljogosítja. Mindkét egyezség a „szőlőhegyen levő torony" mellett történt, amely tehát a török világból maradt. A felsővárosi plébániának feljegyzései pedig azt mondják, hogy 1733-ban a régi torony köveiből és annak helyén épült a szőlőhegyi Donatus kápolna. Itt volt tehát Evlia Cselebi idejében az egyik erősség, de a másikról ma már mit sem tudunk. A török író ezt az érdekes leírást adja a szőlőhegyről: „A Besli külváros keleti részen egy ágyúlövés távolságra levő helyeknek öszszes dombjain és hegyein, mintegy 7000 szőlőskert van. Ezek mindegyikében van egy-egy nyárilak, konyha és külön kút. Székesfehérvár népe három hónapig itt mulatozik. Mivel az ellenség százszor is rájuk tört és foglyokat vitt, ezért Kara Musztafa pasa, budai vezír e szőlőknek éppen a közepén egy magas dombon az isztambuli vártoronyhoz hasonló, kerek magas erődítményt épített.
