Lauschmann Gyula: Székesfehérvár története I. - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1998)
21. Újra törökvilág 1602-1688
Ágyúkkal 150 főnyi katonával - Buda felé nyíló kapuval - ellátott erődítmény ez, amelyben 50 vitéz éjjel-nappal őrködik. Utóbb, mikor a székesfehérvári szőlők annyira sokasodtak, hogy az erődítmény nem volt elég, akkor a jelenlegi váli, Hadsi Musztafa pasa e szőlőknek alkalmas helyén, egy másik tornyot építtetett, mely Musztafa pasa tornyánál erősebb. Kapuja négy ember termetének megfelelő magasságú, s felvonó kötelekkel húzzák föl. Ebbe is 50 vitéz, ágyúk, puskák és más fegyverek állanak készen. Ha a szőlőkben időző emberekre ellenség tör, az ellenséget öt órányi távolból meglátják és ágyút sütnek el, és ezzel a szórakozó embereket mind az erődítmény alá hívják. Ha mégis előfordulna, hogy az ellenség foglyot venne el, azt üldözőbe veszik és kiszabadítják." A szőlőhegyen manapság nyaraló közönség vagy a rendszeresen künn lakók igen sokszor felsétálnak a kápolnához, Donatus napján pedig búcsú van ott, hol a természet szépségeiben, annak pazar gazdagságában olybő alkalom kínálkozik gyönyörködni. Evlia Cselebi a királysírokról is megemlékezik, de itt már alaposan téved, állításaiban igen sok a valótlanság. Belesző tárgyalásába néhány történelmi adatot, melyet hallomásból ismer, de amelyen a tévedés szintén feltűnő, a valósággal ellenkezik. Megemlíti például a bazilika pusztulását, amely 1601-ben történt, de nem a hiteles eseményt mondja el. Abban megegyezik a magyar forrásokkal, hogy a hódító Szolimán a bazilikának egy részét a keresztények birtokában hagyta, de a török írókat jellemző túlzással azt is hozzáteszi, hogy a meghódolás után „e templomnak olyan harangtornya volt, mely egész a Balaton keleti részéig ellátszott". Tudjuk, hogy 1601-ben, Székesfehérvár ideiglenes fölszabadulásakor a török puskaporral levegőbe repítette a bazilikának egy részét, Evlia Cselebi azonban szépíteni akarván a dolgot, azt mondja, hogy a felhalmozott puskaporos hordók közé a villám lecsapott. Ezen téves állítás után azt is megemlíti, hogy utazásának idejében már csak a kupola volt meg, de a török nagyítás ismét megnyilatkozik, mert szerinte „aki még a mostani állapotban látja, az is megzavarodva, elbámulva nézi". Igen érdekes az a kép, melyet a város fejlettségéről ad. Ha igaz ez a leírás, úgy Székesfehérvár a török időkben eléggé megfelelt azon fogalmaknak, amelyek a társadalmi jólét és a kulturális fejlettség bizonyítékai. „Van tizenegy csorgókútja, és ezek között híresebbek: Karakas pasa csorgója, Dizdár aga csorgója és Hadsi pasa csorgója. A várban 1100 alacsonyabb, magasabb, téglaépítésű szép ház van, valamennyi deszkazsindellyel földve. Ezek között Hadsi pasa palotája, az Alaj bég palotája, a cseribasi háza, Szürütlü Ahmed szipáhinak háza mind szép, díszes, kerttel ellátott, tágas épületek. Utcái mind kővel vannak fedve, széles és tiszta utak. Három fogadója van, továbbá szép fürdője, kétszáz díszes boltja." Evlia Cselebi ezen szavaiból a török általánosan bevett szokását láthatjuk, mely a vízre, mint a Korán által előírt tisztaság megvalósítójára nálunk is kiváló gonddal volt. A tizenegy csorgó kút közül hármat különösen megemlít az utazó.
