A székesfehérvári Boldogasszony bazilika jelentősége - Közlemények Székesfehérvár történetéből (Székesfehérvár, 1996)

PÜSPÖKI NAGY PÉTER: A székesfehérvári prépostság és bazilika előzményei és szerepe az alapítás első századában a kánoni jog tükrében

Ha ezt a közlést úgy fogjuk fel, hogy a krónika István első külföldi hadjáratát érti alatta, semmiféle probléma nem merül fel. Ez a szem­lélet pedig érzékelhető a Tarih-i Üngürüsz egész török szerkesztésé­ben, ahol a fő helyet a külső hadjáratok kapták. Ha pedig ez volt Ist­ván első külföldi hadjárata, akkor a bolgár hadjárat kapcsán egyedül a korai datálás fogadható el. Az elmondottak alapján tehát megállapíthatjuk, hogy a székesfehérvári bazilika építésének kezdetét az 1003-i bolgár hadjárattal datálhatjuk, pontosabban annak megkezdése elé helyezhetjük. Ily módon a luxusbazilikává átépített vidéki udvarházbeli, rotunda alakú magánkápolna ( 963? - 1003 előtt ) bazilikális korszakának első periódusát 1000? és 1083 közé helyezhetjük. A fehérvári bazilika építésének datálásához kapcsolódó történeti problémák áttekintése után rátérhetünk a fejezet fő célkitűzéseinek - a fehérvári bazilika korai korszaka - kánonjogi alapkérdéseinek tár­gyalására. Ebben a zárófejezetben a következő kérdéskört kívánjuk megvilágítani: a bazilika felépítésének idejét, célját és az alapítás korában volt kánonjogi helyzetét. ffl-a. A székesfehérvári bazilika építésének időpontja, célja és kánonjogi helyzete az alapítás korai korszakában (10007-1083) A székesfehérvári baziÜka felépítésének, pontosabban a fejedelmi udvarház kápolnája nagyméretű kibővítésének okait korai történeti feljegyzéseink meglepő összhangban mondják el. Ezeket időrendben mutatjuk be.

Next

/
Oldalképek
Tartalom