Csurgai Horváth József, Hudi József, Kovács Eleonóra: Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc forrásai - Források Székesfehérvár történetéből I. (Székesfehérvár, 1998)
III. A polgári berendezkedés kialakítása
Az új tisztikar létrejötte után, május 21-én választották meg a képviselőtestületet. A választóknak a 97 nevet betűrendben kellett felírnia és leadni a kerületi szavazatszedő választmánynak. A képviselőválasztás összesítése két napot váratott magára. Eskütételükre május 24-én került sor. A választásokkal kapcsolatos értékelés során megállapíthatjuk, hogy a részvételi arány nem volt kimagasló. A legnagyobb érdeklődést a város első számú vezetőjének, a polgármesternek a megválasztása kísérte, ekkor mintegy 1200 fő részvételéről tudunk. Talán a választás elhúzódása - hiszen az előkészületeket nem számítva, május 11-étől tartott - is oka az érdeklődés folyamatos csökkenésének. Nem szabad azonban megfeledkeznünk a mozgalmas márciusi és áprilisi hónapokról, hiszen ekkor számos népgyűlést tartottak a sorsfordító kérdések megvitatására, amelyeken általában nagyszámú és egyre aktívabb hallgatóság vett részt. A választásokat szabályozó törvény a leköszönő, hivatalukat elvesztő tisztségviselők egy részének „végkielégítéséről" is gondoskodott. Azok a személyek, akiknek hivatala a korábbi szabályok értelmében nem esett a tisztújítás hatálya alá és az ekkor tartott választások alkalmával elvesztették tisztségüket „fizetésüket éltök fogytáig" megtarthatták. A helyhatósági választások után, az első tanácsülés alkalmával hozzáláttak a városi közigazgatás átszervezéséhez, a polgári közigazgatás kialakításához. Választmányt alakítottak egy új ügykezelési szabályzat kidolgozására, amely a főbb tisztviselők hatáskörét és feladatait határozta meg. A polgármester teendőit az alábbiakban írták elő. A polgármesterhez, mint a városi hatóság elnökéhez, a felsőbb hatóságokkal és az egyéb kérelmekkel kapcsolatos hatósági intézkedések tartoztak. Sürgős feladatok esetén elnökileg is jogosult volt intézkedéseket tenni, utólagos, a közgyűlés előtti beszámolás kötelezettsége mellett. Elnöke volt a közgyűlésnek és a tanácsnak, ezek összehívásáról is intézkedett. Tevékenységéről negyedévenként kellett számot adni a közgyűlésen. Felügyeletet gyakorolt a szakigazgatás különféle ágai, így a törvényszék, a rendőrség, az egyes hivatalok és tisztviselők, valamint a közgyűlés szakbizottmányai felett. Lényegesebb azonban a testületi szervek hatáskörének változása, amelyre egyébként nem tértek ki, mert azt a törvény szabályozta. A tanács hatásköre a megyei kisgyűléssel, a közgyűlés hatásköre a megyei közgyűléssel volt azonos. A tanács testületének (polgármester, főbíró, kapitány, tanácsosok) hatásköre, a korábbiakhoz képest csökkent, a közgyűlés vált meghatározóvá. Jelentős változásnak mondható a szakbizottmányok rendszerének bővítése is. Az átszervezés keretében árva, gazdasági, szépítő, szegény - és kórházi, tanodái, égett pénztári, számadásvizsgáló és nemzetőrségi bizottmányokat alakítottak, amelynek tagjait a közgyűlés tagjai közül nevezték ki, közvetlen kapcsolatban azonban a tanáccsal álltak. A bizottmányok elnökei a városi tanácsnokok voltak. Az ügykezelés kiterjedt a városi hatóság hivatalainak működési utasításaira is. Az 1848-as törvény - bár ideiglenes jelleggel, hiszen részletes törvényhatósági szabályozás készítését tervezték - olyan széles autonómián alapuló városi önkormányzatot hozott létre, amely példátlan a magyar közigazgatás történetben. Megszüntette a kamara fennhatóságát a szabad királyi városok felett, de új központi kormányszéket nem rendelt föléjük. Megkülönböztetett helyzetük azonban nemcsak ebben nyilvánult meg, hanem abban is, hogy a választójoggal rendelkezők csak e városokban választhatták közvetlenül és titkosan a tisztviselőket és a közgyűlés tagjait.
