Gál József: Schola Cantorum Sabariensis (Szombathely, 1996)
WERNER ALAJOS ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA - Werner Alajos halála
WERNER ALAJOS HALÁLA ELHUNYT WERNER ALAJOS Szent Cecília, az egyházi zene védőszentje ünnepét megelőző délután kísérték utolsó útjára a Farkasréti temetőben Werner Alajost, a magyar egyházi zene kiváló és mindenkor kedvességgel vonzó művelőjét. Számos énekes és hívój az elhunytat tisztelő jóbarát és szakember imádkozott együtt a délután 2 órakor megkezdődött temetési szertartáson, melyet dr. Lékai László bíboros, prímás, esztergomi érsek celebrált, Kisberk Imre székesfehérvári, Fábián Árpád szombathelyi megyéspüspökök, Klempa Sándor Károly, Winkler József, Kacziba József és Keresztes Szilárd püspökök és a nagy számban megjelent papság jelenlétében. A búcsúbeszédet az elhunyt egykori újmisés, ezüstmisés és az idén aranymisés szónoka, Székely László apátplébános mondta. Ezt követően elindult a temetési menet és eközben felidéződött Werner Alajos életútja, Szombathelytől - ahol a Schola Sabariensist alapította és vezette - egészen a fővárosig, hol országos szinten bontakozott ki egyházzenei munkája, főként a Cecília Társulat körében. Tanári, karnagyi, papi működése, szakmai írásai és kompozíciói az egyházi zenét művelők és kedvelők elmélyülését és egyben a zene és ének iránti érdeklődését szolgálta. A sírba bocsátás megrázó pillanatát hittel oldotta fel az Adoramus te, Christe motettája, melyet a megjelent énekkarok búcsúimaként énekeltek, bízva benne, hogy az idei Szent Cecília napján ő is zengeti a „mennybéli orgonát”. Forrás: Katolikus Szó, 1978. december 3-10. WERNER ALAJOS HALÁLÁRA „Werner nagyon komolyan veszi az egyházi zenét. Úgy, ahogy azt az egyház kívánja... Tudjuk, hogy ez a zene a liturgia integráns eleme.” Harmat Artúr írta ezeket a sorokat 1947-ben, amikor Werner Alajos könyve, az Éneklő élet megjelent. Csupa tanításnak, csupa poézisnek nevezte ezt — az akkor valóban fontos munkát a kritikus, rávilágítva vele a szerző egész egyéniségét meghatározó tulajdonságokra. Ezt tapasztalhatták növendékei, hiszen életének summája: a musica sacra eleven, örömteli átadása. Tanár volt, karnagy, pap. Amikor a Zsinat előtt még a Szent István Társulat kiadásában a Cantus Cantorum megjelent, Bárdos Lajos így méltatta Harmat Artúr és Werner Alajos munkáját: „A szerzők... olyan művet alkottak, aminő eddig még nem volt a magyar egyházi zene világában. De ami a korszerűséget, gyakorlatiasságot és teljességet illeti: a kötet párját ritkítja a nemzetközi szakirodalomban is.” Ezt a szellemet követte a Zsinat utáni egyház liturgikus zenei megújulásában is. Amikor négy évvel ezelőtt lapunk hasábjain Fejlesszük az egyházi zenét! címmel vezércikket írt, a „nagykorú emberre” bízott, korszerű egyházzene programját hirdette meg, szem előtt tartva az értékek rendjét. A Népénekreform Bizottság ügyvezetőjeként is erre törekedett, a kiadás előtt álló új népénektár érdekében. A munkában égett el. Idén nyáron volt aranymisés. Derűje kiapadhatatlan forrásokból buzgott. Tanítványai, barátai, ismerősei minden bizonnyal Sirák Fia könyvének sorával gondolnak majd rá mindenkor. Azzal a mondattal, amit ő idézett legutóbb Huber Frigyesre emlékezve: „Édes az emléke, mint a nótaszó, borozgatás közben”. Az OMCET fáradhatatlan apostola Cecília égi kórusában dicséri már az Urat. Forrás: Új Ember 1978. november 19. 24
