Gál József: Schola Cantorum Sabariensis (Szombathely, 1996)
WERNER ALAJOS ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA - Werner Alajos halála
WERNER ALAJOS HALALA GYÁSZBESZÉD DR. WERNER ALAJOS TEMETÉSÉN Budapest, Farkasrét, 1978. november 21-én Gyászoló Testvéreim! Emberek vagyunk. Mindig döbbenettel állunk egy halott mellett, és fáj, nagyon fáj, amikor olyan embertestvérünk nyugszik eló'ttünk holtan, akinek teste egy lobogó élet temploma volt, s akit nagyon szerettünk és nagyon becsültünk. Azonban keresztények vagyunk, és ahogy a gyászszertartáson és rekviemben fölzeng az alleluja! - úgy tűz bele egy fénysugár a mi bánatunk feketeségébe. Amikor Körmend szent életű orvosának, Batthyány hercegnek fia kiszenvedett, a körülötte zokogó családnak azt mondta a gyászoló édesapa: És most menjünk a kápolnába, énekeljük el a Te Deumot, és köszönjük meg a jó Istennek, hogy ez a drága gyermek (Ödön gróf) 22 éven át a miénk lehetett! Hát mi is így vagyunk: megköszönjük a Gondviselésnek, hogy Werner Alajos 50 éven át a miénk lehetett: a szombathelyi egyházmegyéé, Máriaremetén keresztül a székesfehérvári egyházmegyéé, az egész magyar szellemi életé! Ilyenkor az ember - visszaemlékezik és összegez. Boldogult paptestvérünket, mivel annak idején a tanév megkezdése után jelentkezett a papnövendékek sorába, feltételesen vette fel Mikes püspök: ha beválik... Hát nem bevált, hanem kivált: eminens volt! Amikor dogmatikából szigorlatozott, arra buzdította szaktanára, hogy szentelje életét a dogmatikának. Amikor biblikumból tett rigorózumot, arra késztette professzora, hogy legyen biblikus. Eminens volt: tíz talentummal áldotta meg az Isten. Rómába ment, az egyházi zenének szentelte életét. Öt év múlva két nagy diplomával tért vissza: a gregorián ének doktora és Maestro di Musica Sacra: a szent zene mestere lett. Talentumait ugyancsak nem ásta el. Tanulmányain kívül naponta sok órán át gyakorolta magát a zenében: a lateráni bazilika karkáplánja volt, különórákat vett Carusótól (!), a közös étkezéseknek rendszerint csak a végére érkezett, hogy mihamarabb ismét dolgozhasson! Eminens volt a szervezésben: Rómából hazajövet egyszerre megalapította a híres Schola Cantorum Sabariensist. Végigjárta a fiúiskolákat, kiválogatta a kitűnő' énekeseket, hamarosan hivatalfőnökök, tanárok, professzorok énekeltek a csengő fiúhangokkal együtt a száztagú énekkarban. Szép, szakrális piros-fehér ruhájukat a Nemzeti Színház szakembere tervezte, úgy, hogy az éppen negyven éve, 1938-ban megtartott felejthetetlen budapesti Eucharisztikus Világkongresszuson nemcsak a fül, hanem a szem is gyönyörködhetett a felvonuló énekesekben. Eminens volt az imádságban: Megcsodáltuk, hogyan tudott imádkozni! Nem úgy, hogy szent érzelmek boldog mámorában fennen csapongott volna, hanem ahogyan átadta magát Istennek - és lelkének minden energiáját oda összpontosította: ez ragadott meg mindenkit, aki áhítatban elmerülve látta őt. A „hangok nagy tanára” a magyar egyházi ének kiemelkedő mestere — kitűnő didakta is volt: szerette tárgyát: szerette a szent zenét, szerette énekeseit. Eminens volt a szenvedésben: Aranymiséje (1978. június) alkalmából ez a vallomás buzgott elő leikéből: Ötévi szenvedésemet nem adnám oda ötévi római tartózkodásomért! - Ó tudta, hogy egy gramm szenvedés többet ér mázsányi cselekvésnél: tudta és gyakorolta! Eminens volt a jótékonykodásban is: énekesei beloptak olykor szekrényébe holmi ruhaneműt. Az ott is maradt, amíg nem talált valakit, aki arra jobban rászorult! Elhunyt paptestvérünk bizonyosan meghallotta már a boldogító szót: Menj be Urad örömébe! így, amíg érte imádkozunk — akaratlanul is hozzá küldött fohászokba megy át imánk: Drága Luigink! Ha már ott vagy Szent Cecília és Nagy Szent Gergely társaságában, s most legszebb énekeidet énekeled, emeld föl karmesteri pálcádat, dirigálj, hogy semmi fals, semmi hamis ne legyen bennünk, hanem harmónia, összhang, egyetértés, jóság, szeretet! Székely László dr 25
