Kahler Frigyes: Egy papgyilkosság a jogtörténész szemével. Brenner János volt rábakethelyi káplán meggyilkolásának körülményei és az ügy utóélete (Szentgotthárd, 2005)
2. rész: A Brenner-ügy a hatóságok előtt - III. Fejezet. A perek
Ezzel szentesítették azt a legendát, amelyet a nyomozó hatóság ácsolt össze, hogy elfedje a valódi történetet és mentse a tetteseket. Mindez csak a felsőbb pártszervek jóváhagyásával volt lehetséges. A marasztaló tényállások minden esetben a vádlottak beismerő vallomásai alapján történtek. Jogos tehát a kérdés: Hogy születtek a főbenjáró tettet beismerő vallomások? Tóka Ferencet 1957. december 17-én történt letartóztatása után nyomban kemény kihallgatásoknak vetették alá. Erről sokkal később ő maga számolt be a sajtónak.4-34 „Valósággal a szájamba rágták, hogy mit kell mondanom. Honnan tudtam volna, hogy hogyan ölték meg a papot, hiszen ott sem voltam” - emlékezik vissza Tóka Ferenc. S beszámolt fizikai bántalmazásról is: „Nem egyszer leültettek egy háromlábú székre, közel a falhoz. A kezemet hátrabilincselték, s ha ilyenkor meglöktek, vagy megütöttek a szék felborult, de úgy, hogy én mindig a falba vertem a fejemet. Egyébként vigyáztak rá, hogy ne nagyon hagyjanak látható nyomokat. Inkább testre ütöttek, rugdaltak. A fejesek közben kérdeztek. Belém verték, hogy mit kell mondanom.”434 435 (Kiemelés tőlem. K. F.) Az első beismerő vallomást mégis csak 1958. február 7-én tudták jegyzőkönyvezni.436 (A február 6-i kihallgatás oly annyira nem felelt meg a kihallgatás elemi eljárásjogi szabályainak, hogy a Legfelsőbb Bíróság csak idézőjelben említi: „a „vallomás” szerint.) Tudunk egy február 14-i vallomásról is, ahol - már a kulcsokkal kapcsolatban említettük - a vádlott egy nem létező történetet adott elő arról, miként adta át a feleségének a sértettől elvett kulcsokat. A február 17-i vallomásában a vádlott a gyilkossági szándék kialakulásáról vallott (vagy inkább teljesítette az ezzel kapcsolatos rendőri kívánságot). A Legfelsőbb Bíróság értékelte még a február 19-i, február 26-i - helyszínen felvett - vallomást, továbbá a március 13-i beismerő vallomást. Részletesen kitér a rejtélyes cellatársak előtt tett beismerésekre437, akiknek a szavahihetősége ugyancsak aggályokat okozott a bíráknak. A második halálos ítélet után a Legfelsőbb Bíróság már szokatlanul keményen fogalmazza meg a beismerő vallomások kritikáját. „A vádlott vonatkozó beismerései .... Kétségtelenül valótlanok.”438 S megtudjuk azt is - a Legfelsőbb 434 Csala L. Péter: Halálra ítélve in. Vasvármegye 1990. szeptember 2. 435 Uo. 436 * p.9. 437 * p. 13. 438 ** p.10. 129
