Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)

A harmadik fogság valódi okai

I

Érseki székét Esztergomban 1945. október 7-én foglalta el, és ezzel útjára indult egy olyan nagyszabású főpásztori élet és munkásság, amelynek a világegyházban is alig akadt párja. Tervezésről, nagyszabású építkezésekről természetesen a nyomor szélére jutott országban nem lehetett szó. Inkább a szükség adott a magyar prímásnak sokoldalú, egész országra kiterjedő apostoli munkát. Mindenekelőtt egyházmegyéjének viselte gondját. Hosszú és fárasztó utazásokat vállalt, hogy felmérje a súlyos gondokkal küzdő plébániák szükségleteit, és a helyi lehetőségeket is számításba véve döntsön a segítségnyújtás módjáról. Sokat tartózkodott a fővárosban, ahol közel hétszázezer híve élt. Gyakran mondott beszédet a budapesti templomokban, a fővárosi egyesületek és szervezetek ünnepélyein és gyűlésein. Budai prímási palotája romokban hevert, de volt benne egy-két lakható helyiség, ami neki elég volt. „ Úgy van rendjén - mondta egyik barátjának -, hogy a romország prímása romházban lakjék."

Legelőször a rászorulókon és az üldözötteken szeretett volna segíteni. A fővárosban és az országban újjászervezte a karitászmunkát. Prímássága elején kétszer járt Rómában, és minden olyan lehetséges vonalat felkutatott, ahonnan segítséget remélhetett a nyomorba süllyedt ország. A Karitász a legtöbb segítséget a magyar és az amerikai püspöki kartól, valamint a belga Karitásztól kapta. „Csak egy csomagot az éhező budapesti testvéreknek" mottóval karácsonykor országos mozgalmat indított, és körlevélben kért minden katolikust, hogy kapcsolódjon be a karitászmunkába. Megnyilatkozásai mély aggodalmáról és jószívűségéről tettek tanúbizonyságot. Ez kitűnik egyik körlevelének részletéből is: „Ez a tél a test ruhátlanságát, a hajlék hidegét és az élelem vészes hiányát hozta népünk százezreinek. Az éhezést

81