Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)

Részletek Palágyi Andrea nővér naplójából

Másnap hajnalban rabszállító autóval bevittek bennünket a városi börtönbe. Egy hónap múlva volt bírósági tárgyalásunk, amelyen mindnyájunkat hatvannapi börtönre ítéltek, mert útlevél nélkül léptük át a határt, és közölték, hogy a büntetés letöltése után visszaadnak a magyar hatóságoknak.

Nem így történt. Több, mint egy évig tartottak teljes bizonytalanságban börtönben bennünket, kivéve a két kislányt, akiket körülbelül fél év után az egyik ott élő rokonuk ismételt kérésére az ő gondjaira bíztak a hazaszállításig.

A börtönben különböző munkákat végezhettem: tollfosztás, vöröshagyma tisztítás, a börtön folyosóinak, irodáinak takarítása, meszelés utáni nagytakarítás, mosodai, majd konyhai munka. Még az elején mindegyikünknek rabszámot adtak, s azzal együtt készítettek rólunk rabruhában fényképet. Ez is a büntetéshez tartozik: az ember megszűnik névvel bíró személy lenni, csak egy szám a társadalmon kívül.

Ebben az időben is segített az isteni Gondviselés, hogy ember tudjak maradni. Körülbelül négy hónapja voltam már rab, amikor mintegy harminc katolikus papot hoztak át egy másik börtönből. Éppen a folyosót mostam, amikor átvezették őket. Félreállva, az őr háta mögött halkan szóltam nekik: Laudetur Jesus Christus! Egyikük válaszolt, szintén csak a foga között. Néhány nap múlva ez a pap egyedül ment a folyosón az irodába. Pár szót tudtunk váltani s megígérte, másnap ad nekem Oltáriszentséget - ők ugyanis titokban miséztek. Következő nap a folyosó ablakait mostam, amikor jött. Gyorsan átadta a kis fehér papírba csomagolt Szentostyát. Rabruhám nadrágzsebébe tettem és siettem vissza a létrára a munkámhoz - senki sem vett észre semmit.

258 —5