Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)
Kétszer voltam halálomon
A prímással másnap, április 17-én találkozott a váci fegyházban. Amikor hazajött, örömmel mondta, hogy fiát nagyon jó hangulatban és egészségi állapotban találta. New Yorkba küldött, április 22-én kelt leveléből is érződik öröme: „Most már mégis csak írhatok egy kis örömet. Most húsvét után voltam szegény fiamat meglátogatni. Április 17-én csütörtökön voltam nála. Egészséges és hála Istennek jól van. Sovány, de egészséges. Nagy örömmel fogadott és szegény azt mondta: Édesanyám, most soká jött el. - Szegény fiam, mert eddig nem engedtek hozzád. Én többször is eljönnék, ha megengednék. Október 6-án voltam szegény fiamnál és most bizony csak félévenkint láthatom. De most annak örülök, hogy egészséges." Két napig maradtunk a fővárosban, utána pedig hazakísértem Mindszentre. Ez volt utolsó találkozásunk. Többet nem találkoztunk, levelet és üzenetet is csak nagyon ritkán váltottunk a vasfüggönyön át. Ezekben legtöbbször börtönlátogatásairól értesített. A bíboros édesanyja 1952 októberében, 1953-ban pedig egyszer tavasszal és egyszer ősszel találkozhatott fiával. E látogatásairól küldött értesítéseiben mindig hangsúlyozta, hogy fia egészséges. Az édesanyát váratlanul érte és nagyon meglepte, hogy 1954 húsvétján a bíborost nagyon rossz egészségi állapotban találta. Erről a következő levélben értesített: „Nagyon rossz színben találtam a fiamat. Igen-igen sovány lett szegény, szinte megfeketedett a soványságtól. Igen megdöbbentem, mikor megláttam. Hát édes fiam, téged így tart el az állam? Ezért adunk mi be minden terményt, hogy alig is marad nekünk magunknak valami? Két kísérő is volt ott, azok is hallották, de mikor odébb mentek, megkérdeztem: Édes fiam, ugye én most nem jól beszéltem? - De nagyon is jól, édesanyám! Kértem aztán az illetékeseket, engedjenek havonkint egy csomagot küldeni, hogy táplálkozzék jobban sze— 217