Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)

A „megegyezés"

így Mindszenty bíboros bebörtönzése után az első időkben csak kevés kárt tudtak tenni a hitéletben. Ebben persze oroszlánrésze volt a bíboros hősi áldozatának és az ő példájából erőt merítő lelkipásztorok buzgó munkájának. Mellettük jelentős szerep jutott a hitélet fellendítésében és elmélyítésében az iskolákból és az állami szociális intézetekből kiszorult kiválóan képzett és páratlan fegyelmű szerzeteseinknek.

A szerzeteseket nemcsak az iskolákból, hanem a kórházakból, az árvaházakból és a menhelyekről is eltávolították. Ezeket a nevelői és karitatív munkából kiszorult szerzeteseket a főpásztorok bevonták az egyházmegyei munkába. Egyesek plébániákra vagy önálló lelkészi állásokba kerültek, mások a kolostorokból végeztek lelkipásztori munkát: hitoktatást, irodai és egyesületi vezetést, kántori vagy sekrestyési teendőket. Szerzetesek vezetésével több új lelkigyakorlatos ház is nyílt. Az apácák a hitoktatásban, az egyesületek szervezésében és vezetésében, a családlátogatásban és a házapostolkodásban végeztek felbecsülhetetlen szolgálatot. Ezt a jelentős apostoli munkát a kommunisták természetesen figyelemmel kísérték, és választ is adtak rá azzal, hogy folyton zaklatták a szerzeteseket. Mivel a párt és a politikai rendőrség zaklatásai ellen a helyi hatóságok nem nyújtottak védelmet, a szerzetesrendek legfőbb elöljárói 1950. április 15-én a kormányhoz fordultak. Egy közös beadványban foglalták össze sérelmeiket, és azok orvoslását kérték. Ebből a beadványukból való az alábbi részlet:

„ Sok áldozattal és lemondással felépített házainkban nem egyszer gettószerűen zsúfolnak össze, vagy azokat elhagyni kényszerítenek bennünket; az iskolák államosításáról szóló törvényre hivatkozva, de annak tételes korlátáit messze túllépve, a volt iskolákhoz vagy tanu189