Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)
Szoborszentelés Mindszenten
A végállomáson a nővér fel akarta kelteni, én azonban hangosan azt mondtam:- Hagyja csak, felébred ő magától is! A vonattól a váróteremig követett bennünket, majd amikor helyet foglaltunk és leraktuk a csomagjainkat, eltűnt. Öt perc sem telhetett el, amikor a váróteremben - ahol rajtunk kívül két-három álmos utas nyújtózkodott - megjelent egy egyenruhás „vasutas". Körülnézett, azután odajött hozzánk, és megkérdezte tőlem:- Hová utaznak plébános úr, melyik vonatra várnak? Ránéztem, és azt válaszoltam, hogy ismerjük a menetrendet, tudjuk az útirányt is, majd felszállunk arra a szerelvényre, amellyel tovább akarunk menni. Ez este kilenc óra körül volt, nekünk pedig fél tíz körül kellett átszállnunk egy Szombathelyről jövő személyvonatra. A vasutas erre kiment, de utána hamarosan két másik alak tűnt fel: az egyik egy festőművésznek álcázott ÁVH-s, aki felalá sétálgatott előttünk. A hátán egy állvány volt, a kezében pedig egy kazetta festékekkel és ecsetekkel. A másik munkásruhában és egy kis szerszámosládával jött be a váróterembe, leült mellénk a szerszámosládára, és a falnak támaszkodott. A vasutas néha benézett az ajtón, és akkor kiment hozzá a másik két férfi. A vonatindulás előtt egy nő is bejött a váróterembe, aki ugyanúgy viselkedett, mintha közönséges utas lenne, ennek ellenére hamar észrevettem, hogy hozzájuk tartozik. A vonat késett, majd amikor jelezték, hogy hamarosan megérkezik Szombathelyről, Andrea nővér kiment, hogy megbizonyosodjon róla. A festő, a szerelő és a nő is szinte futottak utána, és kint megkérdezték tőle, hová utazunk. Megmondta, hogy Budapestre. Erre a vasutas magyarázni kezdte neki, hogy 168 —
