Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)

Szoborszentelés Mindszenten

engem jól ismer még Zalaegerszegről, és sajnálja, hogy olyan tartózkodó voltam vele, amikor jóindulattal csak arra akart fi­gyelmeztetni, hogy ma éjszaka gyűjtik össze a papokat az or­szágban. Mivel a rendőrség hat nappal korábban, június 10-re virradó éjszaka körülbelül ezer szerzetest és szerzetesnővért lakoltatott ki rendházaikból és telepített át internálótáborokba, a keleti országrészbe, Andrea nővér megijedt. Csak másnap merte elmondani, amit a vasutastól hallott. Végre elég jelentős késéssel, de megérkezett a vonat. Felszáll­tunk egy harmadosztályú nem dohányzó kocsira. A vasutas segíteni akart a beszállásnál, de elhárítottam azzal, hogy köny­­nyűek a csomagok. Amikor leültünk és a csomagjainkat is el­helyeztük, a festő, a szerelő és a női utas is a mi kocsinkba szálltak fel. A szerelő a kocsi egyik végében, a festő a másik­ban, a nő pedig a bíboros édesanyja közelében foglalt helyet. A kocsiban egyébként kevés utas volt, talán éppen azért, mert nem lehetett dohányozni. Ha valaki rá akart gyújtani, kényte­len volt kimenni a folyosóra. A festő, a szerelő, sőt a női ÁVH-s is dohányoztak, így nyilvánvaló volt, hogy csak miattunk szálltak ide. Nagy ritkán én is kimentem a folyosóra dohá­nyozni, és aszerint, hogy melyik irányban hagytam el a kocsit, a festő vagy a szerelő rögtön utánam jött és tűzzel kínáltak, va­lamint beszélgetést kezdeményeztek, ami elől következetesen kitértem. Amikor jóval éjfél után megérkeztünk Győrbe, kerestem a mellettük lévő másodosztályú kocsiban egy üres fülkét és rá­beszéltem a bíboros édesanyját, hogy menjünk át abba. Andrea nővért meg arra kértem, menjen be a pénztárhoz, és fizesse ki azt a különbözetet, amelyet harmadosztályú jegyeinkre kellett ráfizetnünk a Győr-Budapest szakaszon. Ahogy vettem a cso­169

Next

/
Oldalképek
Tartalom