Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)

Szoborszentelés Mindszenten

meg voltam győződve arról, hogy ezt az Úr Jézus szent és irgalmas szívének köszönhetjük.

Zalabéren legalább egy órát vártunk a Zalaegerszeg felől érkező vonatra. Mikor a vonat befutott, gyorsan felszálltam az első kocsiba, és helyet foglaltam magunknak egy háromüléses fapadon. Azután felsegítettem a hölgyeket, majd feladogattam a csomagokat. Felszállás előtt végignéztem a peronon. Láttam, hogy egy fiatalember leszállt az utolsó kocsiból, körülnézett, és amikor meglátott reverendában, előre jött és felszállt az első kocsiba. Egy kicsit még nézelődött az ajtóban, majd leült a velünk szemben üresen maradt helyre. Mivel már addigi útjainkon is mindig civil ruhás AVH-sok kísértek bennünket, semmi kétségem sem volt afelől, hogy ő lesz a „kísérőnk".

Amikor a vonat elindult, a prímás anyja és a nővér beszélgetni kezdtek. Andrea nővér ült az ablaknál, középen a bíboros anyja, én pedig belül. Elővettem a breviáriumomat, és amikor észrevettem, hogy beszélgetésük a bíborosra és a látogatásra terelődött, hozzájuk fordultam és megkérdeztem, hogy elmondták-e már a rózsafüzért? Mindketten elmondták, de én ennek ellenére azt javasoltam, hogy imádkozzanak el mindketten még egyet. Én a breviáriumot kezdtem mondani. A fiatalember ezt mind hallotta, és bizonyára sejtette, hogy miért hallgattattam el őket. A következő percben elfeküdt a háromüléses fapadon, aztán odaszólt a nővérnek, aki civil ruhában volt, hogy keltse fel, ha Celldömölkre ér a vonat. Hozzátette, hogy egész nap a hivatalban kellett lennie, annak ellenére, hogy édesanyja a ravatalon fekszik és másnap délelőtt lesz a temetése. Két perc múlva már horkolt is, mi pedig csendben imádkoztunk egészen Celldömölkig.

— 167 —