Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)

Az anyai szorongás

a világosságot sötétséggé, sem az árnyat fénnyé; ne mondd a jót rossznak, a rosszat jónak! folytathatnák: ne mondd békének, ami nem béke."1 A titkosrendőrök számát - akik eddig is mindig a nyomában voltak - növelték, hogy távol tartsák tőle bizalmas barátait és munkatársait. Ágensek hadát küldték szét az egész országba, hogy mindenütt, ahol a prímás több mint három évtizedes papsága alatt megfordult, kompromittáló anyag után kutassa­nak a múltjában. Néhány gyenge idegzetű és erkölcsű sze­mélytől megvesztegetéssel és megfélemlítéssel sikerült is rágalmazó és gyalázkodó nyilatkozatot kicsikarni. Ezeket kö­zölték a lapokban és a rádióban hosszú és unalmas kommen­tárok kíséretében. Természetesen a közvélemény hamar észre­vette, hogy a kommunista sajtó rágalmazza és koholt vádakat terjeszt a bíborosról. A tömegeknél tehát az ellenkező hatást érték el: nemcsak a katolikusok, de minden önérzetes magyar büszke volt arra, hogy a kommunisták e szervezett lejárató kampánnyal se tudtak semmilyen kompromittáló anyagot fel­mutatni a bíboros akkor több mint harmincéves papi múltjá­ból. Mindszenty prímás még nagyobb tekintélyt szerzett, és az egész nemzet aggódott életéért. A naponta hozzá érkező ren­geteg levél bizonyítja, hogy milyen sokan aggódtak érte és mennyire féltették a kommunisták bosszújától, ezért ha vala­hol megjelent, minden eddiginél nagyobb tömeg sereglett kö­ré. Szombathelyen is zsúfolásig megtelt a hatalmas székesegy­ház, ezrek tolongtak a templom előtti téren és a környező ut­cákban, hangszórókon hallgatták beszédét, és távozásakor lel­kesen éljeneztek. — 101 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom