Vecsey József: Emlékezés Mindszenty bíboros édesanyjára (Szombathely, 2012)
Az anyai szorongás
Ő maga is tisztában volt a rá leselkedő veszéllyel, szentbeszédeiben és előadásaiban is egyre gyakrabban ismétlődött az a gondolat, hogy a lelkek pásztorainak életük árán is szolgálniuk kell a rájuk bízott hívek üdvösségét. Szombathelyen a püspökszentelés szertartása alatt mondott szentbeszédét is erre a gondolatra építette: „A szellem és a fegyver, a lelkiismeret és a kard harca folyik világszerte (...) és a hatalmat idegesíti az Isten jelenléte és az Istent képviselő Egyház jelenléte a történelemben. Az Egyház azt a szellemi szabadságot hirdeti, amelyet Istentől kaptunk. Nagy áldás az emberekre, ha van köztük valaki, aki a leghatalmasabbnak is megjelölheti, mi jogos és mi nem jogos. Mi lesz a népekkel, ha az igazság szava elnémul körükben ? A te hivatásod - fordult a bíboros az új püspökhöz - kiáltani a lelkiismeret szavát, ahogyan ma imádkoztuk: Ne mondd az árnyékot fénynek, se a fényt árnyéknak, ne mondd jónak a rosszat, se rossznak a jót!''2 Délután valamivel négy óra után érkezett meg velünk a prímási gépkocsi Mindszentre. Az ünnepnap délutáni nyugalmába merült faluban a bíborost egyedül az édesanyja várta. Csak ő tudta, hogy a fia a püspökszentelés után útba ejti a szülői házat. A nagyszoba utcára néző ablakánál várakozott, és amikor meghallotta a gépkocsi hangját, a ház elé sietett, kaput nyitott, majd boldogan átölelte a fiát. A lesoványodott bíboros aszkéta alakját csak bent a lakásban nézte meg jobban, és miközben leültetett bennünket, aggódva meg is jegyezte:- Édes fiam, nagyon lesoványodtál és fáradtnak látszol. Talán ezért is hasznodra válik, ha pár nyugodt napot tölthetsz anyád házában ezekben a megpróbáltatásokkal teli időkben. Közben uzsonnát hozott: sonkát, sült húst, kenyeret és süteményeket tett az asztalra, majd megkérdezte, mit szeretnénk 102 —
