Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)

NEGYEDIK RÉSZ. I. Fej. Az imáról s főkép annak szükségességéről - XIV. Fej. Az ötödik kérésről

500 általuk szólott, Krisztus Urunk megerősíti ezen elénk szabott kéréssel, melylyel megparancsolja, hogy bűneinket megváltjuk. Ennek másféle magyarázatát tiltja a milevi1) zsinat tekintélye ekképen: „Tetszett, hogy az, a ki az Ur imádságának ama szavai felől, midőn mondjuk: „Bocsásd mega mi vétkeinket,“ azt állítja, hogy azokat a szentek alázatosságból, nem pedig igazán mondják, átok alatt legyen.“ Ki tűrné ugyanis az imádkozót, és nem em­bereknek. hanem Istennek hazudót, ki szájjal bocsánatért könyörög és szivében azt mondja, hogy nincsenek bűnei, melyek neki megbocsáttassanak ? VI. Hogyan kell a szívben keserű bánatot és az igaz töredel­­mességet felinditani a bűn megismerése után ? A vétkek szükséges megismerésében nem elég felületesen visszaemlékezni azokra: mert szükséges, hogy azok emléke keserű legyen, a szivet átjárja, a lelket furdalja és égő bánatra ger­­jeszsze. Azért e helyet szorgalmasan tárgyalják a lelkipásztorok, hogy a hívek necsak emlékezzenek vétkeik és gonoszságaikra, hanem törődötten és bánattal emlékezzenek azokra, hogy, midőn a lelkiismeret furdalását érzik, forduljanak atyjokhoz, Istenhez, esedezve kérvén tőle, hogy a bűnök szúró töviseit kitépje. Nem is egyedül a bűnök rútságát kell a hívekkel megismertetni, hanem az emberek méltatlanságát és undokságát is, kik, noha semmi egyéb nem vagyunk, mint romlandó test, mint legnagyobb rút­ság, megfoghatatlan módon megbántani merészeljük azt, ki minket teremtett, megváltott, számtalan és végtelen jótétemé­ny ekk el el hal m ozott. VII. Hogyan esünk a vétek által az ördög legsúlyosabb szolgaságába ? Mi oka, hogy atyánktól, Istentől, ki a legfőbb jó, elpár­tolván. a vétek rút zsoldja által az ördögnek nyomorúságos rab­ságába vetjük magunkat ? Mert ki sem lehet fejezni, mily ke­gyetlenül uralkodik az ördög azokon, kik Isten kellemes igáját lerázván s a szeretet kötelékét, melylyel lelkünk Istenhez, atyánk­hoz kapcsoltatik, széttépvén, a legkegyetlenebb ellenséghez pár- *) *) Milev. zsin. II. 8. f.

Next

/
Oldalképek
Tartalom