Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)

NEGYEDIK RÉSZ. I. Fej. Az imáról s főkép annak szükségességéről - XII. Fej. A harmadik kérésről

477

III. Miféle bajokat hozott az emberi nemre első szülőnk vétke?

Isten u. i. a teremtett lényekbe kezdettől fogva beoltotta saját javuknak óhajtását, úgy, hogy némi természeti hajlammal keressék és kívánják végczéljokat, melytől, ha külső akadály közbe nem jő, soha el nem térnek. Kezdetben az emberben ezen vágj' az Isten mint az ő boldogsága szerzője és szülője után annál kitünőbb és rendkiviilibb volt, mivel észszel és itélőtehetséggél birt. De mig ezen a természettel velők született szereteted a többi, észszel nem biró teremtmények megtartották, melyek valamint kezdetben természetüknél fogva jóknak teremtettek, úgy azon állapotban és minőségben megmaradtak s maiglan is meg vannak: a szerencsétlen emberi nem irányát eltévesztette; mert nemcsak az eredeti igazságnak azon javait veszté el, melyekkel Istentől természetének lényegén fölül elhalmoztaték és felékesitteték, hanem elhomályositá a szivébe oltott kiváló törekvést is a jóra.1) „Mind elhajlottak, úgymond a próféta, mindnyájan haszontalanokká lettek: nincs, ki jót cselekedjék, egyetlen egy sincs“. Mert2) „az ember szivérzései és gondolatai hajlandók a gonoszra már ifjúságától“, elannyira, hogy innét könnyen megérthetni, hogy senki sem képes önmagától üdvösét gondolni, hanem mindenki hajlandó3) a rosszra és az emberek rossz kívánságai megszámlálhatlanok, miután hajlanak és égő vágygyal ragadtatnak a haragra, gyülölsógre, kevélységre, nagyravágyásra s majd mindenféle rosszra.

IV. Ámbár sok nyomorral van élhalmozva az ember, állapotát

mégsem ismeri.

Jóllehet folyton* küzdünk ezen bajokkal, mindazáltal nemünk legnagyobb szerencsétlensége abban all, hogy azok között igen sok van. a mi nekünk rosznak sem látszik; a mi az emberek nagy nyomorúságára mutat, kik, a vágyak és kívánságoktól megvakítatva, nem látják be, hogy, a miket üdvösöknek gondolnak, legtöbbnyire kárhozatosak : sőt inkább amaz ártalmas rosszakra, mint valami óhajtandó és kívánatos jóra ragadtatnak; azoktól pedig, a mik valóban jók és tisztességesek, mint veszedelmesektől visszaborzadnak. E bal véleményt és ferde ítéletet kárhoz*) 52. zsolt. 4. 2) Móz. I. K. 2, 21. 8) Rom. 7, 19. s. k.