Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)
NEGYEDIK RÉSZ. I. Fej. Az imáról s főkép annak szükségességéről - XII. Fej. A harmadik kérésről
478 tatja Isten, midőn igy szól:1) „Jaj nektek, kik a gonoszt jónak mondjátok és a jót gonosznak, a sötétséget világossággá tevén és a világosságot sötétséggé; a keserűt édessé tevén és az édeset keserűvé.“ V. Miként állítja szemeink elé a szentirás ezen nyomorúságunkat ? Azért a szentirás, hogy szemeink elé állítsa nyomorúságunkat, azokkal hasonlít bennünket össze, kik az ízlés ép érzékét elvesztették ; minek következtében az egészséges eledelt megvetik s az ellenkezőt kívánják. Összehasonlít továbbá a betegekkel: mert valamint azok, inig a betegségből föl nem gyógyulnak, az egészséges emberek tisztét és kötelmeit nem végezhetik: úgy mi Istennek kedves cselekedeteket az isteni kegyelem segélye nélkül nem teljesíthetünk. VI. A természet megromlott állapotában mily nagy az emberek erőtlensége arra, hogy valami jót tehessenek. Ha ezen állapotban valamit tehetünk is, az mind csekély és a mennyei boldogság elnyerésére kevés vagy épen semmi fontossággal sem bir. De Istent méltón szeretni és tisztelni, nagyobb és fenségesebb valami, mintsem mi földhöz tapadtak azt emberi erővel elérhetnék, hacsak az isteni kegyelem által nem segittetünk. VII. Az isteni dolgokban egészen hasonlók vagyunk a gyermekekhez. Az emberi nem nyomorult állapotának kifejezésére igen alkalmas amaz összehasonlítás is, melylyel hasonlóknak mondatunk a gyermekekhez, kik magokra hagyatva, meggondolatlanul kezdenek mindenbe ; gyermekek vagyunk, mondjuk és oktalanok, hiábavaló beszédre és haszontalan cselekedetekre veteinedők, ha az Isten segélyét megvonja tőlünk. Mert igy - dorgál bennünket a bölcs:2) „Meddig szeretitek kicsinyek a gyermekséget, meddig kívánják a bolondok azt, mi nekik ártalmas.“ És az apostol3) l) íz. 5, 20. 2) Példab. 1, 22. 3) I. Kor. 14, 20
