Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)
NEGYEDIK RÉSZ. I. Fej. Az imáról s főkép annak szükségességéről - IX. Fej. Az Ur imádságának bevezetéséről
460 osztályosaivá. Mert nem más Krisztus az Istenük a gazdagoknak és hatalmasoknak, mint a szegényeknek és alacsony somiaknak ; nem más szentségekkel avattattak be, sem pedig a mennyek országának más örökségét nem várják. Mindnyájan testvérek vagyunk és mint apostol az Efezusiakhoz mondja:1) „Krisztus testének tagjai vagyunk, úgy szólván az ő húsából és csontjaiból valók.“ Ugyanazt mondja az apostol a Galatákhoz is:2) „Mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Mert akik Krisztusban vagytok megkeresztelve, mindnyájan Krisztusba öltöztetek. Nincs többé zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs tértin, sem asszony; mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban.“ Ezt pedig jól meg kell a lelkipásztoroknak magyarázniok és tüzetesen tárgyainiok; mert ezen igazság nem kevésbbé alkalmas a szegény és megvetett emberek megerősítésére és febuzditására, mint a gazdagok és hatalmasok kevélységének megfékezésére és elnyomására. Azért, hogy az embereknek eme hibája megorvosoltassék, az apostol a testvéri szeretetet sürgető és a híveknek szivükre kötő. X VII. Miről leli a kereszténynek elmélkednie, midőn az imának kezdetét „Mi atyánk“ kimondja? Midőn tehát ez imát intézed Istenhez, óh keresztény! emlékezzél meg, hogy mint fiú járulsz atyádhoz, az Istenhez. Azért, mikor az imát kezded s kimondod: mi Atyánk, gondold meg, mily magasra emelt téged az Istennek végtelen jósága, ki nem akarta, hogy hozzá, mint szolga urához, késztetve és félve lépj, hanem mint fiú atyjához önkényt és bizalmasan járulj. Minek tudása- és meggondolására fontold meg, mily buzgósággal és áhítattal kell imádkoznod. Mert törekedned kell, hogy olyannak mutasd magadat, milyennek illik lenni Isten fi árjak, azaz: hogy imád és cselekedeteid méltók' legyenek az isteni származáshoz, melyre téged Isten kegyelnie méltatni akart. E kötelem teljesítésére buzdít az apostol, midőn mondja:8) „Legyetekazért Istennek követői, mint szerelmes fiák,“ hogy méltán el lehessen rólunk mondani, a mit az apostol a Tesszalonikaiakhoz irt :4) „Ti mindnyájan a világosságnak és napnak fiai vagytok.“ *) Efez. 5, 30. 2) Gál. 3, 26—28. a) Efez. 5, 1. 4) I. Tessz. 5, 5.