Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)
NEGYEDIK RÉSZ. I. Fej. Az imáról s főkép annak szükségességéről - III. Fej. Az ima részeiről és fokozatairól
434 nyerjük és a bűnök kerülése által minden szennytől mégtisztittassunk. XI. Mi az imánál: utolsó haszna ? Végre sz. Jeromos1) állítása szerint, az ima mérsékli Isten haragját. Azért monda Isten Mózesnek:2) „Hagyj engem.“ a ki imádságával akadályozd őt, midőn a népet meg akará büntetni. Mert semmi sem csillapítja Isten haragját, vagy a gonoszok megbüntetésében nem hátráltatja s a boszutól annyira el nem vonja, mint a jámbor emberek imái. III. FEJEZET. Az ima részeiről és fokozatairól. I. Melyeit a keresztény ima részei? A keresztény ima szükségességének és hasznának kifejtése után a hivő népnek még tudnia kell, hány és mely részekből áll az ima; mert, hogy az ezen kötelesség teljességéhez tartozik, bizonyítja az apostol, ki Timotheushoz irt levelében az ájtatos és szent imára buzdítván, az ima részeit gondosan előszámlálja. „Kérlek azért, úgymond,3) hogy mindenekelőtt legyenek könyörgések, imádságok, kérések, hálaadások minden emberekért.“ Mivel pedig ezen részek közt némi finom különbség létezik: ha annak kifejtését a népre nézve hasznosnak, vélik a lelkipásztorok, kútfőül a többi közt szent Vidort és Ágostont használják. II. A Icönyöryésröl és hálaadásról. Minthogy pedig az imának két fő része van, t. i. a kérés és hálaadás, melyekből mint forrásból folynak a többiek: ezeket épen nem véltük mellőzendőnek. Mert Istenhez járulunk, hogy *) *) Sz. Jerom. Jer. magyaráz. 7. f. l(i. v. 2) Móz. II, K. 32, ÍO 3) I. Tim. 2, 1.