Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)
NEGYEDIK RÉSZ. I. Fej. Az imáról s főkép annak szükségességéről - III. Fej. Az ima részeiről és fokozatairól
435 őt tisztelettel és imádással illetvén, vagy tőle valamit nyerjünk, vagy neki azon jótéteményekért, melyekkel jóvoltából folyton diszittetünk és gazdagittatunk, hálát adjunk. Az imának ezen két legszükségesebb részét maga az Isten fejezé ki Dávid által ama szavakkal:1) „Hijj segítségül engem a szorongatás napján: megmentelek és tisztelni fogsz engem.“ Mennyire szükségünk van Isten bőkezűségére és jótékonyságára, mindenki belátja, ha az emberek ínségét és nyomorúságát szemügyre veszi. III. Istennek minden ember iránti jótékonysága és bőkezűsége hirdettetilc. Istennek az emberi nem iránti kegyes hajlandóságát és jótékonyságának gazdagságát mindenki megismeri, ha szemmel és észszel bir. Mert akármerre irányozzuk szemeinket, akárhová fordítsuk figyelmünket, mindenünnen az isteni jótékonyság és kegyesség csodálandó fénye tűnik elénk. Mert mije van az embernek, a mi nem Isten bőkezűségéből származott'? és ha minden az ő adománya és jóságának ajándéka: miért nem tiszteli mindenki tehetsége szerint dicséretekkel a legjóságosabb Istent s miért nem mutatja be neki háláját? De mindkét kötelesség, t. i. Istentől valamit kérni s neki hálát adni, sok fokozattal birJ melyek közöl egyik a másiknál magasabb és tökéletesebb. Hogy tehát a hivő nép necsak imádkozzék, hanem az ima kötelességét legjobban teljesítse, terjeszszék elő a lelkipásztorok az imádkozás legjobb és tökéletes módját és arra a legnagyobb szorgalommal buzdítsák a híveket. IV. Melyik az imádkozásnak legjobb módja és a kérésnek legfensőbb foka ? De melyik az imádkozás legjobb módja és a kérés legfensőbb foka? Az, melylyel a jámborok és igazak élnek, kik az igaz hit szilárd alapjára támaszkodva, az elmélkedés és imádság némely lépcsőin oda jutnak, hogy Isten végtelen hatalmát, megmérhetlen jóságát és bölcseségét szemlélhetik; egyszersmind biztos reményt táplálnak, hogy mindazokat, a miket jelenben kérnek, mindazon kimagyarázhatlan javak bőségét megnyerik, l) 49. zsolt. 15. 28*
