Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)
HARMADIK RÉSZ. I. Fej. Istennek a tízparancsolatban foglalt parancsairól - II. Fej. Az első parancsról
330 képes legyen: olvassa leginkább szent Jeromost Vigilantius ellen és damaskusi szent Jánost, kiknek bizonyításához járul, a mi tő. az apostoloktól vett s az Isten egyházában mindenkor megtartott s megőrzött szokás; ki kívánna e tekintetben erősebb és fényesebb érvet a szentirásnál, mely a szentek dicséretét csudálatosai! magasztalja? Mert némely szentről fönséges dicséreteket olvasunk.1) Kiknek dicséreteit midőn a szentirás magasztalja, hogyan tagadnák meg tőlük különös tiszteletűket az emberek? Sőt még azért is kell őket tisztelni és segítségül hívni, mivel az emberek üdvéért szünet nélkül esedeznek s Isten az ő érdemük s kedvükért velünk sok jót tesz. Mert „ha öröm van mennyben egy megtérő bűnös fölött,“2) nemde segíteni fogják a mennyei lakók a vezeklőket is? nemde, ha őket kérjük, a bűnök bocsánatát is megnyerik számunkra és Isten kegyelmét is kieszközlik ? XIII. Bizonyos, hogy a szentel: segítségül hívása nem az isteni segítség iránt való bizalmatlanságból s a hit gyengeségéből származik. Ha valaki a szentek pártfogását fölöslegesnek mondaná, mint némelyek mondják is, hogy Isten pártfogás nélkül is meghallgatja kéréseinket: ez istentelen állítást könnyű megczáfolni szent Ágoston3) azon mondásával, hogy Isten sokat nem ad meg közbenjáró és esedező segítsége és szolgálata nélkül. Ezt erősitik Ábimeleknek4) és6) Jób barátainak jeles példái, kiknek bűneit csak Ábrahám és Jób könyörgésére bocsátá meg Isten. Ha pedig azt is felhoznák, hogy a hit hiányára és gyengeségére mutat, ha mi a szenteket szószólókul és pártfogókul használjuk: mit fognak felelni a százados6) példájára, ki különös dicséretet nyert hitéért az Úrtól, holott a zsidók véneit az Üdvözítőhöz kiddé, hogy tőle beteg szolgájának meggyógyitását kiesdekeljék. XIV. A szentek segítségül hívása nem ellenkezik azon tannal, mely szerint Krisztus az egyedüli közbenjáró. Azért midőn azt valljuk, hogy egy a közbenjáró, Krisztus Urunk, a ki t. i. egyedül engesztelt ki bennünket a mennyei *) Jézus Sirák fia könyv. 44—50. 2) Luk. 15, 7. 8) Sz. Ágost. 149. kérd. Móz. II. K. f. 4) Móz. I. K. 20, 17. 5) Job. 42, 8. c) Mái. 8, 10.
