Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)

MÁSODIK RÉSZ. I. Fej. A szentségekről általában - V. Fej. A penitencziatartás szentségéről

alkalmat véve. a bűnöket csekélyeknek tartván, mintegy a Szentlélek megsértésével és kisebbítésével nagyobbakba essünk, haragot vonván fejünkre a harag napján. Mert kétségkívül hathatósan visszatartják a bűntől, s mintegy fékezik ezen elégtételi büntetések, és jövőre óvatosabbak s vigyázóbbakká teszik a peniteneziatartókat.“ Azonföliil mintegy bizonyítványai azon bánatnak, melyet az elkövetett bűnök fölött érzünk: s ekkép elégtételt adunk az egyháznak, melyet bűneinkkel súlyosan megbántottunk. Mert sz. Ágoston azt mondja: „A töredelmes és alázatos szivet az t'r nem veti meg.“1) Mivel azonban kinek-kinek lelki fájdalma többnyire rejtve van mások előtt, és sem szavak, sem bármely más jelek által mások tudomására nem jut, az egyház elöljárói helyesen tűznek ki bűnbánati időszakokat, hogy az anyaszentegyháznak, melyben magok a bűnök megbocsáttatnak, elégtételt adjunk.

LXIII. Hogyan használnak másoknak a ránk mért büntetések?

Ma bünbánatot tartunk, ezen mások okulva megtanulják, miképen kelljen életüket intézniük, s a jámborságot követniük. Mert, midőn mások a bűneinkért reánk mórt büntetéseket szemlélik, hogy nemcsak egész életükön át a legnagyobb vigyázattal kell lenniük, hanem előbbi magokviseletét is meg kell javitaniok. Azért igen bölcs szokás volt az egyházban, hogy, ha valaki nyilvánosan követett el nagy bűnt. nyilvános vezeklés alá vetették. hogy a többiek a félelem által visszariasztva, ezután szorgalmasabban kerüljék a bűnt: a mi néha a titkosabb bűnöknél is meg szokott történni, ha súlyosabbak voltak. De a nyilvánosoknál, mint mondottuk, mindig szokásban volt, hogy, a kik azokat elkövették, nem oldoztattak fel, inig nyilvános vezeklés alá nem vetették magokat. Az egyházi férfiak pedig azalatt Istenhez imákat intéztek azok üdvéért, s nem szűntek meg inteni a vezeklőket, hogy ők is hasonlókép cselekedjenek. E tekintetben igen nagy volt sz. Ambrusnak8) gondossága és szorgoskodása, kinek könyeire, mint mondják, igen sokan, kik kemény szívvel járultak a töredelein szentségéhez, úgy meglágyultak, hogy igaz töredelmes bánatra indultak. Később azonban a régi fegyelem szigora annyira alább szállott, s a szeretet úgy ineghidegült, *)

*) Sz. Ágost.: Enchir. B5. f. s) Paulin : Sz. Ambr. él.