Káté a lelkipásztorok számára a trienti zsinat határozatából (Szombathely, 1892)
MÁSODIK RÉSZ. I. Fej. A szentségekről általában - II. Fej. A keresztség szentségéről
170 a tengerbe fullasztva, megszabadított: mégsem vezetett lie azonnal az ígéret ama boldog földére ; hanem előbb sok és különféle balesetekben gyakorolt; s azután, midőn a megígért föld birtokába eresztett, a többi bennlakókat kiforgatta ugyan ősi lakhelyeikből, de némely nemzeteket hátrahagyott, melyeket ki nem irthattak, hogy az Isten népének folyton alkalma legyen a vitézség és bátorság kifejtésére. Ehhez járul, hogy, ha a keresztséig által az égi adományokon kívül, melyekkel a lélek diszittetik fel, testi javak is adatnának, méltán lehetne kételkedni, valljon sokan nem inkább a jelen élet előnyeit mint a jövőnek reménylett dicsőségét keresve, járulnának-e a keresztséghez; holott nem ezen ál és bizonytalan,1) látható — hanem, a valódi, örök — láthatlan — javakat kell mindig a keresztény embernek szemei előtt tartania. XL Vili. Es élet nyomorai hőst az újjászülettek nincsenek a valódi lelki örömöktől megfosztva. Emellett azonban az élet nyomorteljes állapota még sincs gyönyörök és örömek nélkül. Mert nekünk, kik már a keresztség által, mintegy2) szőlőveszszők Krisztusba oltattunk, mi lehet kellemesebb és kívánatosabb, mint vállainkra véve a keresztet őt mint vezérünket követni, semmiféle munkában ki nem fáradni s veszély által vissza nem tartóztatni, hogy az Isten mennyei hívásának jutalmáért3) minden igyekezettel azon fáradozzunk, hogy némelyek a szüzesség babérját, mások a tanítás és hithirdetés koronáját, némelyek a vértanuság pálmáját, mások az erények egyéb díszeit nyerhessék el az Úrtól? Mely kitűnő diszjeleket egyikünk sem nyerhetné el, hacsak magunkat előbb e nyomorteljes életpályán nem gyakoroltuk, és a csata tiizét győztesen ki nem állottuk volna. I XLIX. Mit szerez a keresztség az embernek a bűn és büntetés elengedésén kívül ? De visszatérve a keresztség hatásaira, ki kell fejteni, hogy a szentség ereje által nemcsak a valóban legnagyobb bajoktól megszabadulunk, hanem kitűnő javak és ajándékokkal is tetéztetünk. Lelkünk ugyanis isteni kegyelemmel telik el, mely által *) *) I. Kor. 4, 18. 2) Ján. 15, 5. 3) Fii. 3, 14.