Soós Sándor - Soósné Veres Róza: Kismáriacell. Celldömölk búcsújáró helye (Celldömölk, 2012)

VIII. A kiscelli Szűzanya tisztelete az irodalomban

Vili. A kiscelli Szűzanya tisztelete az irodalomban

175

A trónusán Isten báránya ki van téve imádásra.

Száll a hála hozsannája, megtelt az Űrnak háza. Szeptemberi éjszakában virraszt Árpád unokája.

Lehajol a pap szavára, hódol szívből Ég urának.

Fáradt testét nem sajnálja, nem pihen le éjszakára.

A kegytemplom csendes, néma, igét mond a papnak ajka. Tanít, buzdít, lelke szála, a szenvedőt kézen fogja.

De egyszer csak, jaj, mi volt a velőt rázó sikoly hangja?? Sikoly hangzik újra-újra, itt a bőszült farkascsorda.

Zörren a vasfegyver rajta, az imádkozó népet hajtja.

Sötét ez a szép éjszaka, a hős magyart betakarja.

Hányat vitt már el a zsanda, ki tudja, hogy hova.

Ez a rémes éjek éje véget nem ér talán soha.

Vajha mégis megvirradna, mi lesz e kis népnek a sorsa?

És az óra halad kínban, meghasad a hajnal rajta.

Szűz Mária neve napja, szegény magyar megsiratja.

Hajolj le szép Szűz Mária, vedd e népet karjaidba.

A rózsaszín hajnal pírja szent áldásod ide hozza.

És a rabok fáradt ajka imát rebeg a hajnalba,

Szól a csengő, száll a hangja, az Úr magát étkül adja.

Míg a templom áhítatban, kívül ott jár a sok zsanda.

Harci mezben mit akarhat, hisz nekünk csak olvasónk van! S egy éjszaka fájó kínja sötéten ül az arcokban.

Mózes égő csipkebokra, szállj le közénk békét hozva. Szomorú a templom papja, kéri, hogy a nép távozna.

Lehet talán úgy két óra, lesz-e ünnep, ő nem tudja.

De a sötét kín lesújtja, népéért van nagy izgalma.

Azért kéri, hogy távozna, lelke bosszút nem óhajtja.

Lassan a nép mintha fogyna, tágas a templom hajója.

Aki elment, van gond arra, hogy ne jöjjön többé vissza. Megérkezik-e a főpap? Tán valami érte volna?

Már egy órát tovahalad a kitűzött időpontra.

De mégis jő! Itt a főpap, szennyes vizet szór a zsanda. Szól a harang, itt a papja, hős lesz a nép, aki várja.

Telve van már Cell temploma, Mindszentijét itt fogadja. Áldást oszt a szíve s karja, úgy vonul be a templomba. Most a magyar megmutatja, nincs erő, mely visszatartsa. Térdel a nép buzgó imában, hozza könnyét Máriának. Most a főpap hő imája száll az oltár magasába. Szerétéiről szól az ajka, hogy ölelne mindkét karja.

Mariazelli nyelhető szentkép a XVIII. századból