Soós Sándor - Soósné Veres Róza: Kismáriacell. Celldömölk búcsújáró helye (Celldömölk, 2012)
VIII. A kiscelli Szűzanya tisztelete az irodalomban
176 Kismáriacell Felajánlja - így mondja - népe könnyét, ha elbírja. S ha leroskad, mert nem bírja, népéért lesz áldozatja. Fáj neki a kormány szava, nemes lelke tiltakozna. A nagy hős szavát beváltotta, áldozat ő, népe tudja. Kiscell fényes templomában a nagy ünnep végét járja, Büszke a nép hős papjára, kéri Istent, hogy megáldja. Ha a szent Szűz hívja, jönni fog, ha lesz is árai (Kupi) Harangozó Miklós,31 az életét Celltől távol élő költő verseiből az ősigazság csendül ki: az idegen föld bár nagy lehetőségeket adhat, ám az ember a „büszke csúcsokon” sem felejti el az őt elindító, mindig hazaváró szülőföldet. A kötődés a szívben gyökerezik, hogy igazi küldetését Istentől kijelölt helyén töltse be az ember... Zsoltár és Kiscell egén c. versében a régi kegyhely lélekmegszólító titkát vallja ki: ide, az ősi szentélybe Mária hívja vissza a világba szétszóródott fiait. Itt mintha megállt volna az idő: a barna harang, az alkony, a rend a régi - csak az ember lett „sárba tapadó”. Mária ugyanúgy, a világ végezetéig hív..., kér..., vár... őrzi a város egét... Elindultam tőled, megérkeztem hozzád. Felettünk a hegynek csendes berkei. A friss rét az égre táguló mennyország, s rajta a virágok: Jézus versei. Büszke csúcsok élén lankáidra vágytam, fogadd be a fáradt, bús zarándokot! Eleget szédültem már a nagyvilágban, megpihennék most, ha adnál rá okot. S hogyha mégse menne, hogyha tévedés volt, és soká maradni gyilkos egy helyen, mondd, hogy itt is, ott is táguló az égbolt, s mindig visszavársz a régi kegyhelyen! Kiscell egén Kiscell egére szürke galambok szállnak az esttel, s rebben a szív: szólnak a szélben a barna harangok, régi a dallam, Mária hív. Ásít az ásó, csendes az ostor, alkonyi fényben a két kicsi tér, suttog a kedves, sárga kolostor: hozd el a lelked, Mária kér. i' Czellben sz. Mária emlék. „Czellben sz. Mária emlék.’’XIX. század vége 31 Etűdök egy elhangolt zongorára. Harangozó Miklós versei. 2004.
