Soós Sándor - Soósné Veres Róza: Kismáriacell. Celldömölk búcsújáró helye (Celldömölk, 2012)
I. A zarándoklat - búcsújárás mint a népi vallásosság látványos kifejezési formája
Kismáriacell A keresztény nép vallásos érzéke kezdettől fogva sok jámborsági formát talált, melyek körülveszik az egyház liturgikus életét. Ilyen például az ereklyetisztelet, a búcsújáró helyek fölkeresése, a zarándoklatok és a körmenetek.1 A zarándoklatok a kereszténység évezredes közösségi lelki élményei közé tartoznak. Az egyház a saját küldetését mérlegelve alakította ki ezekről az állásfoglalását.2 A zarándoklat az eszkatologikus dimenzió felől „vándorlás a szentély felé, az Isten országa felé tartó vándorlás pillanata és hasonlata: valójában a zarándoklat segít tudatára ébredni annak az eszkatologikus távlatnak, melyben a keresztény, a homo viator mozog: a hit sötétsége és a látomás szomjúhozása, az idő rövidsége és a vég nélküli élet vágyakozása, a vándorlás verejtéke és a pihenés áhítozása, a számkivetettség sírása és az otthon örömének óhaja, a mindennapi tevékenység nyugtalansága és a nyugodt szemlélődés sóvárgása között.” A zarándoklat lelkiségét meghatározza a bűnbánati dimenzió, azaz „a zarándoklat egyben a megtérés vándorútja: a kegyhely felé haladva a zarándok megtesz egy utat, mely a saját bűnének tudatára ébredésétől és azoknak a kötelékeknek a megismerésétől, melyek múlékony és haszontalan dolgokhoz kötik őt, a belső szabadság eléréséhez és az élet mély értelmének a megismeréséhez vezet [...]. A kegyhelyek látogatása a hívek számára a bűnbánat szentségén keresztül megadja a gyakran keresett kiengesztelödés lehetőségét [...]. Amikor a zarándoklat őszinte formát ölt, a hívő a kegyhelyről »élete megváltoztatásának« szándékával tér haza, hogy azt határozottan Isten felé irányítsa és egy szilárd transzcendens perspektívát adjon neki. [...]” A bűnbánati aspektus az ünnepivel találkozik, a zarándoklat ugyanis „a hétköznapok egyhangúságának megtörése: az élet terheinek megkönnyítése, mely különösen a szegényekre nehezedik súlyos keresztként. Lehetőség a keresztény testvériség kifejezésére, az együttélés és a barátság pillanatainak megélésére és a gyakran elfojtott ösztönös megnyilvánulások felszabadítására.” A zarándoklat kultikus esemény is, hiszen „a zarándok a kegyhely felé vándorol, hogy szembetalálkozzon Istennel, így jelenlétébe helyezve önmagát, imádatával kifejezze hódolatát előtte és szívébe zárja őt. A kegyhelyen a zarándok számos, a népi jámborság és a liturgia érdekkörébe tartozó kultikus tevékenységet végez. Imádsága különböző formákat ölt: dicséret és imádat az Úrnak jóságáért és szentségéért, köszönet a kapott adományokért, felmentés kérése az Úrral szembeni kötelezettségben vállalt fogadalom alól, esdeklés a mindennapi életben szükséges kegyelmekért, az elkövetett bűnök miatti bocsánatkérés. A zarándokok imája gyakran fordul a magasságos Istennél hatékony közbenjárók, Szűz Mária, az angyalok és a szentek felé. Ami azt illeti, a kegyhelyen tisztelt szent képmások jelei Szűz Mária és a szentek jelenlétének Urunk mellett [...]. A zarándokhely kegyképe [...] Isten gondviselő szeretetének a szent jele: az imádság tanúja, mely nemzedékről nemzedékre fölhangzik előtte mint a szükségben és a bánatban szenvedő esdeklése, és mint a hálatelt örömujjongása annak, aki kegyelmet és irgalmat talált.” A zarándoklat apostoli dimenziót is mutat, hiszen „a zarándok útvonala bizonyos szempontból újra bemutatja Jézus és tanítványainak vándorlását, melyet Palesztina útjain tettek meg, hogy hirdessék az örömhírt. Ebből a szempontból a zarándoklat egyben hithirdetés is, és a zarándok nem más, mint »Krisztus utazó követe«.” 1 A katolikus egyház katekizmusa 1674. 2 A népi jámborság és liturgia direktóriuma 2005. 184-187.
