Soós Sándor - Soósné Veres Róza: Kismáriacell. Celldömölk búcsújáró helye (Celldömölk, 2012)
I. A zarándoklat - búcsújárás mint a népi vallásosság látványos kifejezési formája
I. A zarándoklat - búcsújárás mint a népi vallásosság látványos kifejezési formája 15 A zarándoklat közösségi cselekedet is, mert „a kegyhely felé tartó zarándok nemcsak a »szent zarándokúton« (Zsol 84, 6) együtt a vándorlókkal van hit- és szeretetközösségben, hanem az Úrral is, aki mellette lépked, mint egykor az emmauszi tanítványok mellett (Lk 24, 13-35), a közösségen keresztül az égben tartózkodó és a földön zarándokló Egyházzal, a hívekkel, akik évszázadokon keresztül imádkoztak a kegyhelyen, a természettel, amely körülveszi a kegyhelyet, s megcsodálja annak szépségét, az emberiséggel, akinek szenvedése és reménye valóban megnyilatkozik a kegyhelyen, és akinek szelleme és művészete számtalan jelt hagyott benne”. A zarándoklat egy részleteiben pontosan bemutatható folyamat: „mint ahogy a kegyhely az imádság helye, úgy a zarándoklat az imádság útja. Minden egyes állomásán az imádságnak éltetnie, Isten szavainak világítania és vezetnie, táplálnia és segítenie kell a zarándoklatot [...]. A zarándoklat indulása alkalmas pillanata az imádságnak, melyet a plébániatemplomban vagy más alkalmas helyen végeznek, és Eucharisztia bemutatásából vagy zsolozsma imádságból vagy a zarándokok sajátos megáldásából áll. A vándorlás utolsó fázisát az egyre intenzívebb imádság hatja át: az tanácsolható, hogy amennyiben a kegyhely már jól látható közelségbe került, az utolsó lépéseket gyalog tegyük meg, körmenetben, imádkozva és énekelve, meg-megállva az út szélén felállított kápolnák mellett.”3 „A zarándokok fogadtatása helyt adhat egyfajta belépő vagy »küszöbliturgiának«, amikor is a hitben megvalósul a zarándokok és a kegyhely gondozói közötti találkozás, ahol lehetséges, ez utóbbiak a találkozáskor a zarándokokkal együtt tegyék meg az utolsó lépéseket. A kegyhelyen tartózkodás alkotja a zarándoklat legintenzívebb pillanatait és a megtérés kötelezettsége jellemzi leginkább, alkalomadtán a kiengesztelődés szentségével megerősítve: a zarándoklat célját és a kegyhely jellegzetességeit tekintve az imádság különleges megnyilvánulásai, mint a hála, a könyörgés vagy közbenjárás, a zarándoklat koronájának tekintett Eucharisztia megünneplése. A zarándoklat befejezése is illően, imádsággal történjék, ugyanabban a templomban vagy kegyhelyen, ahonnan elindultak: a hívek megköszönik Istennek a zarándoklatban kapott ajándékokat, és kérik az Úr segítségét, hogy amikor hazatérnek otthonaikba, odaadóbb kötelezettségben éljék keresztény hivatásukat. A meglátogatott kegyhelyekről a zarándokok már ősidőktől fogva szeretnek »emlékeket« magukkal vinni. Gondoskodni kell arról, hogy a különböző tárgyak, képek, könyvek a szent hely hiteles szellemét közvetítsék.”4 3 Az egyházi állásfoglalás nemcsak összefoglalja a korábbi elfogadott népi gyakorlatot, hanem lényeges elemeit (gyaloglás, körmenet, az út menti emlékek köszöntése, hangos közösségi imádkozás és éneklés) ma is ajánlja. Az autós, autóbuszos zarándoklatok korában érthető, ha a régi szokások értékes, megtartandó elemeire felhívja a figyelmet. 4 A népi jámborság és liturgia direktóriuma 2005. 184-187. Falra akasztható mariazelli búcsús emlék. XIX. század vége
