Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)

1942 -1948

Elmúlt ez az éjszaka is. A szívem olyan nehéz. A fejem fáj. Az öntudat világosodik, s vele fölsajog a kérdés, meddig lesz még így? Meddig bírod még? Aztán valahonnan, talán az első fénysugárral, amely a piszkos börtönrácsokon keresztül betéved hozzád, új erő száll beléd. Én ilyenkor arra gondoltam, hogy valaki imádkozik értem. Valaki, aki nagyon szeret. Talán az ő lélekereje szállt belém.

így voltam ezen a reggelen is. Az első fénysugárral fölkeltem. Tudtam rendesen, megbékélten imádkozni. Kértem az Istent, adjon erőt, hogy tudjak küzdeni. Tudjak ember maradni. Soha meg nem törni.

Levetkőztem teljesen meztelenre, vettem a másik zsebkendőt, és ledörzsöltem a hideg izzadtságot a testemről. Sőt odaálltam a börtönrács alá, ahol a pókhálók lassan remegtek, beszívtam a parányi tisztább levegőt és csuklóztam. Fölöltöztem, és álltam a fénysávban, fürösztöttem benne az arcomat, de még inkább a lelkemet. Aztán kezdtem mondani a misét: „Introibo ad altare Dei; ad Deum qui laetificat juventutem meam. Judica me Deus et discerne causam meam a gente non sancta: ab homine iniquo et doloso erue me!"51 - Fel tudtam idézni a De Beata szentmisét. Boldog béke szállt belém, s elhatároztam, hogy minden nap elmondom ezután. Fogadalmamat meg is tartottam. A legkeservesebb napokban, a legkülönfélébb orosz börtönökben, a szibériai munkatáborokban, az őserdőben, fagyban, kánikulában, betegen elmondottam a szentmisét. Kivételek csak azok a napok voltak, amikor súlyos sebesülten élet-halál között lebegtem.

51 (latin) Bemegyek az Isten oltárához; Istenhez, ki fölvidítja ifjúságomat. ítélj meg Isten és határozd el ügyemet az istentelen nemzetség ellen: A gonosz és álnok embertől ments meg!

86