Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)

1942 -1948

Konzervdobozok csörömpöltek a folyosón, és nyitogatták a börtöncellákat. A nyál összefut a számban, gyomrom jelentkezik; szörnyű éhes vagyok. Végre beadják a reggelit. Undok, rozsdás konzervdobozban fél liter melegvizet. A doboz szélén valami szörnyű moslék, talán a tegnapi déli kukoricakásának a maradéka. Mohón megittam. Olyan jó volt érezni a gyomromban a meleget. A bal oldali falon kopog valaki. Odahajolok, próbálom kibetűzni a jeleket. Kiss Ferenc, a szomszédom. Szegény Kiss Ferenc. Mit akarhatnak velünk? Miért vittek el a többiektől? A választ inkább sejtettem, mint tudtam. Egészen határozottan kezdtem érezni, hogy az én ügyem nem a „Sulyokügy". Nem is a népi németek, vagy az átszöktetett kispapok ügye. Miért nem készítették el a vádiratot, ahogy a kövér Vértesi alezredes mondta? És miért nem vittek át ítéletre a Markóba? Ezek mást akarnak tőlem, mondotta bennem egy belső hang és éreztem, hogy vihar előtt állok. Csak meg ne törjön, ha el is sodor ez a vihar.

Dél is elmúlt és a folyosón még semmi mozgás. Állati éhséget éreztem. Mint a tetten ért tolvaj, állandóan rajtakaptam magamat, hogy a konzervdoboz-csörömpölést figyelem. Végre nyitogatnak. Beadják a kenyeret. Kézbe veszem a szeletkét. Mérem szörnyű éhes szemmel és remegő kezemmel. Száz gramm vagy százötven gramm? Valahol középen lesz. Talán százhúsz gramm. Nehéz, kukoricával kevert kenyér, de kenyér! Török egy darabkát óvatosan, hogy morzsa ne essék, jobb kezembe veszem, bal tenyerem védőn alá teszem és eszem. Harapni csak kicsiket merek. Azt is forgatom, forgatom a számban, hogy sokáig tartson. Megegyem mind? Vacsorára is kellene hagyni. Erővel veszem le a másik darabkáról a szemem és elteszem vacsorára. Hej, ti jóllakott, szabad

87