Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)
1942 -1948
itával való kapcsolatom érdekelte őket különösen. Az esperesi konferencia tárgyát és határozatait akarták tudni, amelyet püspököm P. Kerkai bevonásával röviddel azelőtt tartott. Mindent leírattak kétszer, az ujjaim már alig bírták tartani a ceruzát. Fiatalabb, karvaly arcú „csekisták" voltak ezek, hideg és kegyetlen tekintetűek. Az egyik, aki azelőtt rőfös segéd volt Pesten, vitába akart velem bocsátkozni világnézeti kérdésekről. Vad, parlagi materialista frázisokat ismételgetett az Isten és a lélek létezése ellen, amikre nem volt mit és miért felelnem. így kínoztak éjfél után három óráig. Átláttam a szitán. Szellemileg és testileg akartak kimeríteni. Alig hunytam le a szemem a priccsen44, amikor elhangzott a szörnyű ébresztő. Kiengedtek a vízcsaphoz megmosakodni. Természetesen szappan és törülköző nélkül; és hajszoltak: gyorsan, gyorsan. A szükségletet is nyílt WC-n végeztették géppisztolyos őrök szeme előtt, és megint hajszoltak:- Ne gatyázzon annyit! A szégyen és undor szinte lehetetlenné tette a legelemibb szükségletek elvégzését. Aztán vizesvödröt és rongyot adtak be. A rabcellát föl kellett mosni. Olyan lelkiismeretesen mostam föl, ahogyan csak a kevés vízzel és a piszkos ronggyal lehetett. Szobaszemlére a patkányszemű őrmester jött be. Gúnyolódott, kifogásolt:- Főtisztelendőséged azt hiszi, hogy szobainast rendelünk melléje? Az az idő lejárt. Vége az úri világnak! Csak hallgattam közömbösen, mintha nem is nekem szólt volna. Úgy éreztem, hogy a szellemi munkán kívül dolgoztam annyit fizikailag is, mint ez a szörnyű kaszámyatöltelék. Diákkoromban szántottam, kaszáltam, majdnem minden nap ka-44 (német) Támlátlan deszkaágy 71
