Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)
1942 -1948
Biciklire ültem, elhajtottam oda. Láttam, hogy egy német osztag villanyfűrészekkel vágja ki a szép fákat.- Ki itt a parancsnok? - kérdeztem.- Mi köze magának ahhoz?- Nekem több, mint maguknak! Én vagyok ennek az erdőnek az őre, mert ez a templomé. Nekem tudnom kell, hogy ki vágja a fákat és miért.- Tessék kicsit várni, mindjárt itt lesz a parancsnokunk! Jött is autóval.- Was ist das? Was ist das? - Ich bin der Pfarrer zum Csendlak.- Wissen Sie nicht, dass hier ein Krieg tobt? Azt mondtam: - Das weiss ich, dass hier auch Partisanenkrieg ist...6 Felírta a nevemet. Később hívott a püspököm, Kovács Sándor, ugyanis „lekérdeztek" engem a nácik, illetve a nyilasok. Ok meg voltak győződve róla, hogy az itt élő plébános a partizánokkal tart, és a felsőbb hatóságuk azt az utasítást adta, hogy ezt az embert el kell távolítani. De úgy látszik, voltak köztük olyanok, akik szerint mégiscsak értesíteni kell azt a hatóságot, amelyik ideküldte. így szerzett tudomást a dologról Kovács Sándor püspök úr. Ő értesítette Grősz érsek urat (Grősz József akkor már kalocsai érsek volt), aki azonnal lépéseket tett a német parancsnoknál. Engem figyelmeztetett egy levélben, hogy nagyon vigyázzak, nehogy valami bajom legyen. „Mert ha közbe nem lépünk, akkor magát elviszik - írta Grősz. - És hová viszik...?" Ezek után nekem tartanom kellett a helyet, bár a dolog egyre nehezebb lett. 6 - Mi az? Mi az? - Én vagyok a csendlaki plébános. - Nem tudja Ön, hogy itt háború tombol? - Azt tudom, hogy itt partizánháború is van... 20
