Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)

1942 -1948

Több plébánosról, káplánról érkezett feljelentés, hogy a partizánokkal tart, gyűlést szerveznek náluk. Ezeket a dolgokat ki kellett vizsgálnom, oda kellett mennem.

Azt ajánlottam a püspöknek, hogy ezeket a szlovén és vend kispapokat vigyék Szombathelyre. Akkor már régen püspöki biztosa voltam ennek a területnek, tehát jogom volt plébánosokat áthelyezni, káplánokat elhelyezni. A feljelentett kispapokat részben azzal mentettem ki, hogy azt mondtam, odamentek és ott tanultok. Majd a „történelem ura" elintézi, hogyan lesz tovább. Bevitték őket a szombathelyi szemináriumba, ott békültek ki a magyarsággal. Akkor került oda Smej püspök is, aki kitűnően beszél magyarul, magyar könyveket fordít szlovénra. (Nekem is voltak olyan partizánjaim, akik elmondták, hogy az esperes úrtól kaptunk olvasnivalókat.)

Jött a nagyhét, 1945. március vége. Húsvét április elsején volt. Mi nagyhéten lettünk „senki földje" a két front között. A Hegyháton már felvonultak Szombathely irányából az oroszok, a németek kiürítették a Mura völgyét és áttették állásukat a Mura túlsó oldalára. Ezen az oldalon már csak őrszemeket hagytak, egy-egy lőállást, tankot, ami védte a fontosabb utakat, hidakat, volt még néhány SS és a magyar csendőrség.

Nagyszerdán vagy csütörtökön lehetett, elmentem a Murához, mert hallottam, hogy ott már készen vannak az állások, ahová a csendőröknek - a lelőttek helyébe újak jöttek - be kell vonulniuk. Szomorúan láttam, hogy az én tölgyfáim hová kerültek. Be a sáncokba, alattuk volt a talajvíz, a Mura vize. Ha valaki oda bekerült, derékig merült a vízbe, vagy ott pusztult.

Amikor megtudtam, hogy a vidéket katonailag kiürítik, s a magyar címhatóságok is elmentek, csak az Egyház maradt ott, megírtam a végrendeletemet, a búcsúleveleket. írtam Kovács

21