Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)
1942 -1948
de, hogy a háborút elvesztettük, és nincs más megoldás, mint keresni a kilépési lehetőségeket. Meg is bízta az illetékes katonai parancsnokokat, hogy kezdjék meg a visszavonulást a trianoni országhatárokon belülre. Én az oroszok elleni háborúba lépésünk óta meg voltam győződve arról, hogy a háborút elveszítjük. Ennek még szombathelyi faludista koromban hangot adtam a tanári karban, egyes tanárok ellentétbe is kerültek velem emiatt. '44-ben már biztos voltam abban, hogy elveszett minden, de nekem helyt kellett állnom. Arra törekedtem, hogy igazságos legyek a népemmel szemben. Rólam tudta mindenki, hogy magyar pap vagyok. A nevem, a neveltetésem, a hazaszeretetem is magyar volt. Örömmel láttam, hogy ezt nem csak elnézik, de méltányolják is. Egy magyar pap csak magyarul érezhet - gondolták, és ez így igazságos volt. A partizánok is becsültek engem. Grősz püspök úr utódja, Kovács Sándor4 püspöki biztosnak nevezett ki erre a vidékre. Mint ilyen, nekem őhelyette járnom kellett Lendvától kezdve az egész Muravidéket. Biciklivel közlekedtem. Előfordult, hogy már sötétben mentem hazafelé - nem mindig az országúton, hanem ösvényeken -, amikor egy bokros helyen rám világítottak:- Sztoj!5 Ja, a csendlaki esperes. Bocsánat! - és engedtek tovább. Mindkét részről megvolt a megbecsülés és a tisztelet. Ezt azzal érdemeltem ki, hogy nem voltam szélsőséges nacionalista, hanem európai. 4 Kovács Sándor (1893-1972): teológiát a bécsi egyetemen tanult. 1915-ben szentelték pappá. 1917-től a váci püspök udvari káplánja. 1928-tól Kecskemét plébánosa. C. apát, főesperes, pápai prelátus. 1944 és 1972 között szombathelyi megyéspüspök. 5 Állj! 16
