Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)
1948 -1956
A másik fogolytárs, Mészáros Tibor visszaemlékezéseiben megrendítően ír a neunkircheni börtönéletről: „Minden a padlón játszódott le: oda tolták be a leveseket, a teáspoharakat, a 'pajkákat', a kenyéradagokat. Volt, aki — legtöbben — a kenyéradagot reggel azonnal elfogyasztotta. Volt, aki az ingéből kihúzott cérnával vékony, szinte átlátszó szeletekre vágta, és nagyon lassan, hogy minél tovább tartson, a cellában kerengve, apró morzsákként nyelte le. Kín volt nézni. Volt, aki a pajkát kettétörte, egyik felét reggel ette meg, a másikat este a teával. Ez a módszer hősies önuralmat követelt. Azonkívül a cellában mindenki tudta, hogy van még kenyér. Mivel az agy csak azt kalapálta: kenyér, kenyér... mindenki a kettétört kenyérnek arra a felére gondolt, ami még estig megtakarítva a cellában volt. Este teánál a kenyértulajdonosok valósággal szégyenkezve ették meg a saját keservesen megtakarított, estére még jobban összement fél adagjukat. A kenyérfelezők és megtakarítók közé tartozott Harangozó Ferenc pap rabtársam is. Ahogy betolták a padlón a teáspoharakat, mindenki rohant, hogy kezébe, két kezébe vegyen egy-egy poharat, amely a forró teával egy kis meleget kölcsönzött a testünknek. Az éhség ugyanis égés belül ésfázás kívül. Normális hőmérséklet esetén is didereg az ember. Harangozó Ferenc mellém húzódott, mert érezte, hogy én nem irigylem az összeszáradt féladag kenyerét, és így 'biztonságban' van, legalábbis érzelmileg a kenyér elfogyasztása közben. Rá sem néztem, hogy nyugodtan ehesse meg a kínosan megspórolt kenyerét. Egyszerre mintha villámütés ért volna — éreztem, hogy valami rendkívüli fog történni — rápillantottam. Szinte eltorzult az arca az erőfeszítéstől, és ebben a pillanatban az összeszáradt féladag kenyerét kettétörve, valamit dadogva a felét nekem adta. Adni csak 122
