Harangozó Ferenc: A csendlaki parókiától a szibériai hómezőkig (Szombathely, 2012)
1942 -1948
sőbb ismét valami város. Társam kapart, feszegetett. Aztán vérző körmökkel abbahagyta.- Kívül is vaslemez van; a csavar mindkét lemezt átfogja - lihegte. Valahol megint megálltunk. A rabkocsi tetején csizmás lépések dobogtak, faágak recsegtek. Biztosan útszéli cseresznyefák ágai, melyekről az őrök orosz módra szedik a cseresznyét. Már nagyon sokat mehettünk, amikor újra megálltunk. Nyitogatták a vaszárakat. Egyébként semmi zaj. Megérkeztünk volna? Most orosz káromkodás. A két sor zárka között húzódó szűk korridoron lábak csoszogtak. Ezek rabok lépései. A társainké... Ajtók nyikorogtak, csapódtak. Végre kinyílt a miénk. „Davaj!"54 Kiráncigáltak! Kora délelőtti nyári nap. Érett gabonaföldek között húzódó országút. Jobbra egy kis akácosféle látszott. Messze az országúton lovasszekér zörgött. Lelöktek a rabkocsiról. Kétoldalt a gabonában géppisztolyos oroszok és farkaskutyák. Engem a bal oldali, társamat a jobb oldali árokba parancsolták. Közvetlen előttem érett búzatábla volt. A szélén éppen a búzából kikandikáló farkaskutya feje mellett, mint vérfoltok, három piros pipacs nyílt. Semmi, csak a szükséget végeztették el velünk. Elárom rabkocsit és több kísérő teherkocsit számoltam meg. És a vidék? Amikor durván visszarángattak a „vaskoporsóba", egy gondolat villant át fáradt agyamon: ha most nekiugrok a szabad búzaföldeknek, akkor géppisztoly-sorozatot kapok a hátamba. Lebukom a búzába... Tenyérnyi piros folt... Piros pipacsok a búzában... És vége mindennek... Máris becsapódott mögöttünk a vasajtó, és száguldottunk tovább. 54 Gyerünk! 106
