Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)

retete veszi körül, „kann alles liebend klagen", és így könnyebb elviselni a szenvedést. „Olyan megelégedett vagyok' — ezt a mondását jegyzi föl lánya dec. 12-én.

Mintha valami clairvoyance-szal is megajándékozná Isten a nagybeteget, — szeretteinek sokszor beszél a rájuk és a világra váró megpróbáltatásokról.

Az utolsó hetekre már a közeledő halál árnyéka vetődik. A beteg fáradt, sokat alszik, rosszulléttel ébred. A fájdalmak egyre fokozódnak, megkezdődik a szervezet feloszlása. Csendes higgadtsággal nagyarázza gyermekeinek: „Ha még egy pár napig ilyen sokat kell szenvednem, akkor hamarosan meghalok, megyek az örökkévalóságba, a jó Istenhez." „Gyerekek, én már nem fogok hosszú ideig élni, úgy érzem, mintha a lelkem már messze lenne, már nincsen itt közöttünk." Mikor az egyik nevelő pár nappal halála előtt fölkeresi, nem ad neki kezet ezzel a megjegyzéssel: „Tudja, tanár úr, urémia." Gyakrabban látogatóba étkező gyóntatóatyjának is hidegvérrel mondja: „Úgy látszik, már nem húzom soká, mert Főtisztelendő Atya megint itt van. De jöjjön csak gyakran, örülök a látogatásának." — Tíz nappal halála előtt mély áhítattal fölveszi a betegek szentségeit, — maga figyelmezteti feleségét már jóval előbb, hogy időben tegyék meg. 13- án Eredics ügyvéd jön, átadja a család vezetését László fiának. Megadja végső tanácsait, utasításait családjának, mint aki hosszú útra indul.

Január közepétől már kezd félrebeszélni. Az agónián azonban még mindig változatlan fénnyel ragyog át két csillaga: Isten és a család. Jan. 21-én, a halála előtti napon — miközben ajka reszket a fájdalomtól — odaszól gyermekeinek: „Gyerekek, vigyetek ki az erkélyre, vigyetek ki az erkélyre, hogy kikiáltsam a világba, milyen jó az Isten!" Felesége egy ízben gyöngéden megsimogatja és vigasztalóan mondja: „Ugye te szereted a jó Istent?" „Rettentően" (Furchtbar gern) — feleli. (Ebből származhatott az a poézis világába tartozó állítás, hogy utolsó szava ez lett volna: üdvözítőm, végtelenül szeretlek!) Este, lázálmából ébredve a mellékszobába néz, és azt mondja: egy pátert lát. Felesége azonnal telefonál P. Boeglének, és a beteg este 10 órakor még meggyónik. Ekkor mondja a távozó lelkiatya az apácáknak: „Most egy szentet gyóntattam." Éjjel magán kívül van, de azért mellette ülő Blanka lányát néhányszor nevén szólítja. Bejön Iván fia, a haldokló elmosolyodik, és megszólal: „Ivi." Január 22-én, csütörtökön már hajnalban kéri kis zsolozsmás könyvét. Előző nap minden erejét megfeszítve antioipált a Tertiáig. Most folytatja és be is fejezi Mária dicséretét. Napközben öntudatlan; a pap a haldoklók imáit recitálja ágyánál. De este, amikor elérkezik a szentolvasó ideje, is58