Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)

dítően hangozhattak ebben az órában a sorok: „Grosser Gott, wir loben dich, Herr, wir preisen deine Stärke, Vor dir neigt die Erde sich . . . Alles ist dein Eigentum . . . Auf dich hoffen wir allein, Lass uns nicht verloren sein." Néhány nappal fia halála után így ír egy barátjának: „Te ismered családi életünket, és teljesen át tudod érezni bánatunkat, midőn legidősebb fiunkat, kihez annyi szép remény fűzött, váratlanul és hirtelen elveszítettük. De mert ez volt az Úristen akarata, én sem tehetek mást, mint ismétlem a Miatyánk szavait: ,Fiat voluntas tua.‘ ő mint legjobb Atyánk, tudja, miért hívta el Ödönt az örök hazába." Az illető megrendültén fűzi hozzá: „Milyen mélységes, milyen megrendíthetetlen lehet a hite annak az apának, aki néhány nappal az elsőszülött, a szemefény, a reménység elveszte után így tud írni' (Szontagh).

Még abban a hónapban egy kis füzettel áldozott fia emlékének: Gróf Batthyány Ödön emlékezetére. Mintegy például akarja odaállítani a fiatalok elé szép életét és halálát. Hogy eközben egy kicsit túlságosan is nem e világból valónak ábrázolja, ki veheti rossz néven tőle? Előszavában a kápolnai Te Deum visszhangja cseng: „Hálám jele legyen elsősorban e néhány sor, — köszönet Isten végtelen jóságának, amiért Ödönömet annyi kiváltsággal elhalmozta, — öröme legyen másodsorában kedves fiamnak, hogy még halála után is tehet valami jót Isten dicsőségére."

Sajátságos epizód, hogy Ödön — aki tudta, hogy testvérei mind nagyon aggódnak apjukért — utolsó napjaiban kijelentette: „Ha most fölmegyek az égbe, megkérem az Úristent, hogy legalább tíz évig még maradjon nálatok." Az apa éppen tíz évvel élte túl fiát.

Ezek az utolsó évek a mind elmélyedőbb befelé és fölfelé fordulás, ugyanakkor az egészen kiérett szeretet évei. Pierre Delattre francia jezsuitát is arra biztatják: ha Magyarországra készül látogatóba, el ne mulassza „a modern Magyarország egyik szentjét" családja körében megnézni. 1928. aug. 6-án ér Körmendre. Hétfői nap, a heti három rendelőnap egyike: a várószobában hatvan szegény beteg, köztük a Batthyány gyerekek sürgölődnek, ő maga fehér köpenyében siet üdvözlésére, és „fogadásunkra semmi mással nem dicsékszik, mint azzal, amit igazán kincseinek tart: számos gyermekével és számtalan betegével." A műtőasztalon a pannonhalmi főapát után egy hét éves szegény fiúcska következik. Kétoldalt Batthyány két legkisebbje áll, és — írja Delattre — sohasem fogja elfelejteni, milyen buzgón kezd imádkozni a kis Ferenc a gyerek nyögésének hallatára!

„Mint ahogyan a szobrász vésőjét használja, hogy remekművét a legtermészetesebbé formálja, úgy használja a jó Isten a földön a fájdalmat és szenvedést, hogy megtisztítson vétkeinktől és hogy bennün-53