Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)
Cecília főnöknő jegyzi fel, hogy egyszer ezzel állított be délután, vendégei közül a kórházba: „Milyen más itt a levegő, mint a szalonban! Itt szent csend van, hallgató betegek, — ott sok üres fecsegés!' Leült az egyik beteg ágya szélére, és beszélgetni kezdett vele. Csak búcsúzni ment haza a vendégektől. — Azt se felejtsük el, hogy egész életében gyenge alkatú, beteges volt. Basedow-kórra hajlott, gyomra is gyenge, allergikus nátha kínozza stb. A gyerekek közt is állandó a betegeskedés, amit ugyan nem vesz tragikusan, de azért ez is elég gond egy apának, — nem is beszélve arról, ha feleségének van baja. És mint orvos bőven kiveszi részét az együttérző szenvedésből. Maga jegyzi föl, hogy az orvos mindig minden lehető komplikációval együtt látja maga előtt a betegséget, és lélekben sok mindent átél, amiről a betegnek szerencsére sejtelme sincs. És mi mindent kellett vállalnia hivatásának természetszerű velejárójaként, úgy, ahogy azt ő gyakorolta: a zsúfolt rendelő vágni való sűrű levegőjétől („olyan volt, mint egy rókalukban", mondja fia) az éjszakai felzörgetésekig és a gyógyíthatatlan beteg melletti tehetetlen fájdalomig! Életének legnagyobb megpróbáltatása elsőszülött fiának halálával szakadt rá. Ödön a család szemefénye volt. Gyenge, finom alkata miatt kicsit el is kényeztették, de bensőleg is annyi finomság és kedvesség volt benne, hogy ez nem ártott jellemének. Tehetsége különösen zenei téren nyilvánult meg, játszott és komponált. A sors iróniája, hogy mikor 1921 májusának végén görcsökről panaszkodik, az orvos apa csak két nap múlva kezd vakbélre gyanakodni. Az elhívott sebész azonnal operál, — de már későn. Általános gennyesedés, bélsárhányás („jön a barna lovas" — kiáltja iszonyodva a fiú az Apokalipszis képével), magas láz, kínzó szomjúság — és Ödön öt nap alatt halott. „Egész teste csupa seb volt a sok injekciótól. Ezeket magam adtam neki, mindinkább fokozódó szívgyöngesége miatt, hogy megtarthassam őt, amíg csak Isten akarja. A fiatal, erős szívizom, amely még bizonyára vagy 70 évig működött volna, ágaskodott a bacillusok mérgező hatása ellen. Rettenetes volt e küzdelem egy orvosnak és atyának egy személyben." És tiltakozik az életösztön is: a fiú kiáltásaitól visszhangzik a kastély: „Miért kell ilyen fiatalon meghalnom?" „Nem akarok egyedül menni, gyertek ti is velem!" Aztán megint öszszeszedi magát, jótanácsokat osztogat testvéreinek, vigasztalja kétségbeesett anyját. Mély áhítattal veszi fel a betegek szentségét. Azt a kis keresztet szorongatja, amelyet kiskorában apja készített neki, s mutatja, hogy a sok fogdosástól és csóktól már egészen elkopott. Június 5-én hajnalban száll el tiszta lelke. Az apa lezárja szemét, és övéire néz: „Most pedig fölmegyünk a kápolnába, és megköszönjük Istennek, hogy Ödönt húsz éven át nekünk adta." Hang nélkül követi mindenki, és a kápolnában felhangzik a Te Deum. Milyen megren-52