Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)

vei, nagyon szívére vette az Úrnak a gazdagokról mondott intelmeit, sokat imádkozott a vezető állású emberekért, és a rengeteg jó, amit tett, nem holmi lágyszívűségből vagy főúri szeszélyből, hanem igazi kötelességtudatból fakadt.

Annál is inkább, mert kétségtelen korát messze meghaladó szociális beállítottsága. Az igazságosság és az egyenlőség érzése hatotta át. Olyan finom érzéke volt, hogy nem bírta a szociális igazságtalanságot. A szegényebb néposztályok sorsának emelését szükségesnek tartotta. Ő maga birtokából önként 200 házhelyet osztott ki névleges áron, mellé még útpcrcellát is adott. Egy ápolónő egyszer agyonstoppolt lódenkabátját akarta elkérni egy szegénynek. Erre az volt a felelete: „Szegénynek nem lehet rosszat adni", és újat adott. Akkoriban faluhelyen nagyobb háztartás nem volt elképzelhető nagyobb számú személyzet nélkül. Mindezekkel — a napszámosokat is beleszámítva — úgy bánt, mint magával teljesen egyenrangú emberekkel, emberségesen, udvariasan, szeretettel. Soha egy pillanatig sem éreztette velük, hogy alkalmazottak. Volt szobalányuk, ma 80 éven felüli ágyhoz kötött öregesszony, így beszél róla: „Er warein seelensguter Mensch. Der war je einzig mit den Angestellten und Operationen." (Áldott jó ember volt. Páratlan az alkalmazottakkal és operálásban.) 20—30 évig is ott voltak házánál. A munkából már kiöregedettek megmaradhattak a kastély harmadik emeletén levő szobáikban. Ha valamelyik megbetegedett, kis körmenetben vitték hozzá az Oltáriszentséget a kápolnából. Elől mint ministráns Batthyány a feleségével, utánuk a gyerekek a nevelőkkel, végül az ápolónők, gyertyával a kezükben. — A gazdasági munkásoktól minden találkozáskor érdeklődött hogylétük, családjuk iránt. Nem is tértek ki előle, hanem örömmel beszélgetlek vele. Egy ízben Pesten a katolikus nagygyűléskor találkozott egy körmendi édesanyával és fiával, leállt velük beszélgetni a Vigadó lépcsőjén, s kedvesen felelevenítette a körmendi emlékeket. Magától értetődően orvosa volt az egész háznépnek, mindenki mindennel hozzá fordult. A nevelők tanúsítják, hogy az állami fizetés két és félszeresét, háromszorosát kapták nála, teljes ellátással, nyári fizetett szabadsággal. És ami még több: bizalmat. Semmiféle utasítással, kívánsággal nem kötötte meg a kezüket. (Persze ezt fölvételkor alapos tájékozódás előzte meg.) „Odakerülésemkor — írja az egyik — legidősebb gyermekével voltam egyidős. Mindig atyai szeretettel viselkedett velem szemben. Soha nem éreztette azt a rangbeli és vagyonbeíi különbséget, ami köztünk fennállt. Még arra is volt gondja — mivel nagyon vékony voltam —, hogy bőségesen táplálkozzam. A család szerető légkörének maradandó bizonyítéka, hogy a mai napig nem szakadt meg kapcsolatom a gyermekekkel. Kettő otthonomban is fölkeresett."

38