Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)
vacsorázott lent. Én Ancserllel aludtam, Karli Mamival, Blanki pedig a szalon díványán. — Április 27. Wien, Hotel Sacher Kora hajnalban Karli odajött az ágyamhoz és azt mondta, hogy már fölkel. Csendben intettem neki, hogy még korai. Visszament az ágyába, és velem együtt még egy jó órát aludt. — Reggel szentáldozáshoz járultam a kapucinusoknál.— Reggeli után telefonáltam Pirquet professzornak; megígérte, hogy 5 órakor eljön. — Kis autókirándulás egy orvosi könyvkereskedésbe, ahol könyveket vásároltam, a legújabb irodalmat Misi bajáról. — Otthon olvastam és olvastam. Természetesen ez nagyon fölizgatott, úgyhogy ebédnél — bár Lónyayékkal együtt ettünk — igen szófukar és szomorú voltam. — 6 órakor jött Pirquet, megvizsgálta Ancsit, tervet csinált: még ma tbc-reakcióvizsgálat, holnap röntgen — azután, ha szükséges, operáció. Ugyanakkor jött egy amerikai, aki nálam akar tanulni szemorvosi dolgokat. Fuchs festő is eljött, a régi jóbarát. Pirquettel és Ancsival elmentem Pirquet rendelőjébe, megcsinálta a kutánpróbát', — Ancsi ma jó hangulatban volt. — Mami közben gyertyákat gyújtott a kapucinus templomban.— „Minden napnak elég a maga baja." — Holnap röntgen és Misi a professzornál. Április 28. Wien, Hotel Sacher Reggel az Anna-templomban szentáldozásnál. Ez a templom különösen kedves, mert a Legszentebb mindig ki van téve. Azután sok emlék fűződik hozzá. 1918-ban, mikor Bécsben laktunk, a Weihburggasséból mindig ide jártunk misére. — Blanki bubifrizurát kapott! Már olyan feltűnő a hosszú hajával, hogy Misi maga levágta. — Nehéz délelőtt volt ez a mai! Igazán a kereszthordozó értelmében, — hisz mindnyájan azok vagyunk. Annerlemet elvittem a Pirquetklinikára, ott átvilágították, s röntgenfölvételt készítettek. — És azután 1/2 1-kor jött Dr. Holton, akit még konzultálni akartunk Misi operációja miatt. Azaz hogy 1 órakor jött! Alaposan megvizsgálta, és azt mondta nekem: „Nem találok indikációt az operálásra. Ha az én feleségem lenne, nem hagynám megoperálni. Magamra veszem az egész felelősséget." — így hát p'iianotnyifag megszabadultunk egy nagy, nyomasztó tehertől, legalábbis időt kapunk föllélegzeni. Hiszen anynyira éreztem a depressziót magamban. Ancsinak este erős fájdalmai voltak és hányingere! ' Bőr alá adott oltás. 118