Kardos Klára (szerk.): A szegények orvosa. Batthyány Strattmann László (Eisenstadt, 1982)
Április 29. Wien, Hotel Sacher, csütörtök Reggel Mamikámmal az Anna-templomban! Abban a kedves templomban láttam Szent Annát, amint a gyermek Istenanyának ujjával a Legszentebbre mutat. Kedves Szent Anna, könyörgéseddel ajánld a Legszentebbnek az én Annerlemet! így imádkoztam. — Délelőtt Karlival sétálni mentem. Karli vagy Blanki azt mondta: milyen jó, hogy Mamit nem preparálják! operálják helyett. — Ancsinak erős fájdalmai voltak lymphangitisszel' a Pirquettől beoltott helyeken. — 5 órakor jött Pirquet professzor a röntgenlemez-lenyomattal, amelyen néhány elmeszesedett góc volt. Azt mondta, ne operáljunk, hanem csináljunk fekvőkúrát súlyellenőrzéssel, és ha a súly emelkedik, lassan kicsit járkálni, télen pedig déli égöv alá vagy szanatóriumba. - Egészben véve mégis csak rendbejöttünk egy kicsit! mert Ancserlemet még operáltatni is, az persze szintén súlyos dolog lett volna. — Most aztán újra zörgetek Istennél, hogy Ancserl is jöjjön rendbe, és Misínél rövidesen minden úgy történjék, ahogyan remélem. — Április 30. péntek Reggel szentmisén az Anna-templomban. Mondhatnám ma érezhettem magamat először kellemesebben! Hiszen Mislemet és Annerlemet nem kell operálni; eddig erősen a nyomasztó hatása alatt álltam! — így azután Misiiéi autón elmentünk komissiózni! Egy mérleget vettünk Schembernél Ancsinak, azután Blankival elmentem Kohn zongorakereskedőhöz, és egy évre kibéreltem egy zongorát Theophilnak. Ő csakugyan igen tehetséges zongorajátékos, és nincs pénze, hogy hangszert bérelhessen magának. — Délután, amikor Karlival a Grabenre mentem sétáim, találkoztam Maxllal, a sógorommal! Mindjárt velünk maradt késő estig a Hotel Sacherban. Együtt mentünk meglátogatni Theophilt és Madeleine Coreth-et.* 2 Theophil boldog volt a zongorájával; ez a jó ötlet Misitől származik! Este Misiiéi sétáltunk együtt, és örömmel tértünk nyugovóra, hogy holnap hazamegyünk! Május 1. szombat Reggel indulás a bécsi Balaton expresszen Körmendre. Ahelyett, hogy az operációkkal hetekig ülnénk Bécsben, május elsején, Szűzanya hónapjában megint hazautazunk. És milyen szépek Isten útjai! Pater König írja nekem ma, hogy csütörtökön (IV. 29.) fejezte be a no' Nyirokérgyulladás. 2 Emmerich felesége, szül. Spiegelfeld. 119